Schiffer András AI-videóval próbált küzdeni az „atlantista agymosás” ellen

Schiffer András AI-videóval próbált küzdeni az „atlantista agymosás” ellen



„Miközben az atlantista agymosás azt tolja Magyarországon is, hogy Venezuela fellélegzett és ünnepli a »felszabadító« amerikai csapatokat, Caracas utcáin ez a százezres tömeg erről kicsit mást gondol…” – írta Schiffer András kísérőszövegként egy olyan videóhoz, amin egy hatalmas, Maduro melletti tüntetést lehet látni.

A jeleneten azonban több furcsaságot is észre lehet venni, ezek egyrészét a Lakmusz is kigyűjtötte, illetve ellenőriztette a videót egy AI felismerő szoftverrel, amelyik szintén megerősítette, hogy a mesterséges intelligencia által kreált tüntetők és nem az igazi venezuelaiak tüntettek ekkora számban a bukott diktátor mellett.

Persze nem kell feltétlenül AI-ellenőrző szoftver ahhoz, hogy kiszúrjunk néhány szabad szemmel látható hibát.

A tömegben látható venezuelai zászlókon a csillagok ívelése meglehetősen esetleges, néhol még az alakjuk is fura (ez látható képünkön is), ráadásul a piros szín felé ívelnek, ami nincs túlságosan rendben, hiszen a sárga felé kellene. Egy másik érdekesség, hogy a videó első kockáin egy nő telefonnal készít felvételt, ám abból a szögből, ahogyan tartja, leginkább csak a szomszédos házat tudja venni, de nem a lent vonuló tömeget.

A megosztás alatt egyébként meglehetősen sokan hívták fel Schiffer figyelmét arra, hogy AI-tartalmat osztott meg, aminek a hatására a volt politikus korlátozta a hozzászólás lehetőségét a posztnál.

Olvasd tovább itt: hvg.hu