Így egyébként remekül létre lehet hozni egy pillanatnyi látszat-többséget a virtuális térben, pláne, ha ezt az irányt támogatja bizonyos okokból az algoritmus, és különösen, ha a belső kritikus hangokat is sikerül elfojtani, például annak tekintetében, hogymiért is hasonlítgatja az MSZMP-hez a Fideszt az, aki az „aki nincs velünk, az ellenünk van” rákosista logika szerint rohanja le a nyilvánosságot,és csuklóztatja még a hozzá végletekig lojális ellenzéki sajtót is, ha nem arról vagy úgy ír, mint a médiaszabadság várva-várt megmentője szeretné. Vajon lesznek plakátfelelősök is a kommunista zászlófelelős népnevelők mintájára? Vajon szólni fog a mégtiszásabb szomszéd, ha valaki csak igényelte, de mégsem tette ki a plakátot?Hát mi lenne, ha baja esne valamelyik plakátnak? Megannyi kínzó kérdés.Talán jobb lenne bele sem kezdeni. Talán beláthatná mindenki, tiszás, fideszes, jobbos, balos, kritikus, lelkes és frusztrált, hogy a világ nem ebből a mesterségesen és virtuálisan előállított, pillanatnyi csoportosulásból áll, amit legfeljebb kampányközösségnek lehet nevezni, közösségnek akkor sem, ha éppen ez a Facebook-csoportja neve. S hogy valahol ott hátul és legbelül tartsa azért észben, hogy április 13-án, amikor véget ér ez az egész rettenetes választási pogrom, az ő kopogtatásával és kiállásával kufárkodó, felháborodását ingyen munkaórákba és szavazatokba csatornázó, most őt éppen lelkesen keblükre ölelgető, egyszer szeretetországozó, másszor uszító politikusok – eredménytől tökfüggetlenül –
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
