Négypárti parlamentre számítunk, a várakozásink szerint ugyanis a Fidesz és a Tisza Párt mellett bejut majd a Mi Hazánk és a Demokratikus Koalíció (DK) is az Országgyűlésbe – mondta Molnár Csaba, a DK kampányfőnöke és európai parlamenti képviselője egy keddi háttérbeszélgetésen újságíróknak.
Tájékoztatása szerint pártja mindenképpen elindul az április 12-i választáson saját listával, és nem tervezik, hogy bárki javára visszalépnek az egyéni körzetekben. Február második felében közlik majd az országos listájukon szereplő neveket, Dobrev Klára pártelnök január 31-én tart évértékelőt, a kampánynyitó nagygyűlés pedig február 15-én lesz.
A választásig hátralévő hetek stratégiájával kapcsolatban Molnár Csaba saját belső méréseik átlagát is ismertette. Tájékoztatása szerint három – meg nem nevezett – közvélemény-kutató céget kértek fel, amelyek három hónapon keresztül ugyanazokat a kérdéseket tették fel a választóknak. (Két felmérést magyar cég végzett 2000-2000 fős mintán, egy amerikai vállalat pedig 950 fős merítésből dolgozott.)
A felmérések átlaga szerint decemberben a következőképpen álltak a pártok a teljes népesség körében:
(A Medián a HVG megbízásából készült, szerdán bemutatott felmérésében 1 százalékra mérte a Demokratikus Koalíció táborát, amit élesen bírált a párt.)
A belső méréseik eredményei alapján Molnár Csaba azt mondta, hogy azonosítottak egy olyan réteget, amelyet a Demokratikus Koalíció potenciálisan elérhet a kampányban, és amely a Tisza Pártra semmiképpen sem szavazna. „Azaz, ha őket elvisszük az urnákhoz, nem akadályozzuk a kormányváltást, hanem csak növeljük az ellenzék erejét” – fogalmazott.
Ezt a szerinte mintegy 800 ezer fős réteget úgy írta körül, hogy a tagjai
„Ebből ha levonjuk a mintegy 300 ezer főre tehető DK-s szavazóréteget, akkor kijelenthető, hogy nagyjából 500 ezer fős lehet a párt tartaléka” – mondta.
Molnár Csaba a felmérésekre hivatkozva úgy jellemezte ezt a kört, hogy
A felmérések eredményei alapján a párt a választási kampányban elsősorban erre a rétegre céloz majd, a DK vezetői ugyanis úgy vélik, hogy képesek lehetnek mozgósítani őket. A párt országjárásának állomásait is ennek a stratégiának megfelelően határozták meg, Dobrev Klára pártelnök például Komlón, Pápán, valamint Kazincbarcikán is kampányol majd a következő hetekben.
A HVG felvetésére, miszerint mennyire nehezen mobilizálható ez a réteg, Molnár Csaba úgy fogalmazott: valóban „melós” lesz a mozgósításuk, de a felmérés alapján nagyjából 60 százalékuk részt venne egy közeli választáson.
A politikus azt is megjegyezte, hogy ugyanez a réteg hajlandó volna például a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra is szavazni, de miután az MKKP elsősorban a nagyobb városokban van jelen, nem számítanak arra, hogy Kovács Gergely pártja eléri ezeket a választókat.
Molnár Csaba azt is elmondta, hogy a Demokratikus Koalíció a törvények alapján egymilliárd forint állami támogatást kap majd a kampányra, ehhez pedig további egymilliárd forintot tettek félre az elmúlt években. „Összesen tehát nagyjából 2 milliárd forintból kampányolunk majd, ez az összeg várhatóan elég lesz a kiadásokra” – mondta. A HVG kérdésére hozzátette: Gyurcsány Ferenc nem száll be a kampány finanszírozásába.
Molnár Csaba szerint pártjának az lesz a célja, hogy a választás után a DK legyen a mérleg nyelve a parlamentben, szavazataikkal pedig támogatnák a Tiszát abban, hogy az ellenzék együtt leváltsa a Fideszt. „Ezt a választást meg lehet nyerni, de semmiképpen sem szabad azt gondolni, hogy már lefutott a meccs. A Tisza Párt előnye ugyanis csak nagyjából 300 ezer fős”.
A politikus beszélt a pénteken induló új plakátkampányukról is, amellyel arra hívják fel a figyelmet, hogy a többség szerint fontos volna, hogy bejusson egy baloldali párt is a parlamentbe. A 800 plakát mellett – amelyre állítása szerint „az egyetlen nem NER-közeli plakátcéggel” szerződtek – online és utcai lába is lesz a kampánynak.
https://hvg.hu/itthon/20251227_Allatvedelmi-orseget-hozna-letre-a-Demokratikus-Koalicio
Olvasd tovább itt: hvg.hu
