
Az év első nagy igazolásaként mutatta be szombaton Magyar Péter a Tisza Párt gazdaságfejlesztésért és energetikáért felelős vezető új szakértőjét, Kapitány Istvánt. Hogy ez az igazolás pontosan milyen, az cikkünkből részletesen kiderül.
Kapitány István életútja meglehetősen hosszú, a Shell második embere volt, ám akkor világossá tette, nem állna tőle távol a politikai szerepvállalás
Fotó: Magyar Péter Facebook-oldalaHazugság és karrier
Kapitány István pályafutása 1987-ben indult a Shell olajvállalatnál, ahol végül a globális ügyvezető alelnöki pozícióig jutott, amelyet egészen távozásáig betöltött. Kapitány akkor csatlakozott a hazai Shellhez, amikor a céget az Interag képviselte Magyarországon, amely a Gerő László állambiztonsági SZT-tiszt által vezetett Impexhez tartozott. Schiffer András ügyvéd egy tavalyi írásában arra is felhívta a figyelmet, hogy nem Kapitány az első impexes kötődésű szereplő a Tisza környezetében: az alelnök Radnai Márk édesapja, Radnai László a Kádár-korszakban a Chemolimpexből indult.
Érdekes emellett, hogy maga Kapitány is elismerte, hogy karrierje hazugsággal indult a Shellnél. A Partizánnak tavaly májusban adott interjúban idézte fel a történetet. Elmondása szerint a nyolcvanas években, amikor a Sugár Áruházban dolgozott helyettes vezetőként, a Shell egyik felsővezetője panaszt tett náluk. Kapitány sikeresen kezelte az ügyet, ami annyira tetszett a Shell emberének, hogy megkérdezte tőle: tudna-e üzletláncokat építeni számukra. Kapitány igennel válaszolt, noha – saját bevallása szerint – valójában „fogalma sem volt, miről beszél”. Az interjúban nyíltan elismerte: kamuzott.
Egy másik műsorban szintén sokatmondó esetről beszélt. Felidézte, hogy a Shell V-Power prémium üzemanyag bevezetése előtt készült piackutatás azt mutatta, hogy a vásárlók nem lennének hajlandók többet fizetni a termékért. Kapitány azonban eltitkolta ezt az eredményt, és mást állított: „ezt a piackutatást így beraktam a fiókba, bezártam és eldobtam a kulcsot, és mondtam: ez ragyogó, jók a válaszok”. Egyik legnagyobb értékesítési sikerének pedig azt nevezte, amikor
egy alkalommal egy fűnyíróhoz is eladta a V-Powert, azt állítva, hogy egyebek mellett dinamikusabban nő majd a fű.
Az orosz vonal
A Shellnél eltöltött időszak kapcsán fontos körülmény, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után Kapitány vezényelte le a vállalat oroszországi kivonulását. Ugyanakkor éppen ő volt az, aki 1997-ben megnyitotta az első oroszországi Shell benzinkutat, és még 2014-ben is támogatta a terjeszkedést Vlagyimir Putyin országában. Mindez különösen annak fényében érdekes, hogy a Tisza – a brüsszeli elvárásokkal összhangban – leválasztaná Magyarországot az orosz energiahordozókról.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
