Index – Belföld – MÁV-bejelentés: megépül az első akadálymentes peron a Keleti pályaudvaron

Index – Belföld – MÁV-bejelentés: megépül az első akadálymentes peron a Keleti pályaudvaron


Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti pályaudvaron – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.

Hegyi Zsolt elmondta: a pályaudvar 1884 óta fogad vonatokat, és 120 évvel később érkeztek meg az első akadálymentes szerelvények. Ezekre azonban eddig nem lehetett szintben felszállni a Keletiben, elérkezett tehát az idő a pályaudvar első akadálymentes peronjának megépítésére – számolt be róla az MTI.

Erre most azért van lehetőség, mert a Déli Körvasút építése miatt kevesebb vonat érkezik ide, így egy peron a 12. és 13. vágány között átmenetileg nélkülözhetővé vált. Közben megnyíltak a MÁV idei fejlesztési forrásai is, így elkezdődhetett a kivitelezés, mely februárig tart, márciustól pedig már a pályaudvarról induló, alacsony padlós elővárosi motorvonatokra, valamint a Budapest–Belgrád között közlekedő szerb motorvonatra is szintben tudnak majd beszállni az utasok az átalakított peron két vágányáról – tájékoztatott.

Kiemelte, a beruházás közben vigyáznak a műemléki környezetre, így megújul a műemléki kovácsoltvas perontető lábazata is. Hozzátette: ezzel a fejlesztéssel is igyekeznek közelebb vinni a 19. századi pályaudvart a mai kor elvárásaihoz.

Hegyi Zsolt a videóhoz írt kommentárjában közölte: a beruházás nemcsak a mindennapi utazást teszi kényelmesebbé, hanem

felkészíti a Keletit a Budapest–Belgrád vonalon közlekedő, lépcső nélküli alacsony padlós nemzetközi motorvonatok fogadására is.

A fejlesztés alatt mintegy 1800 négyzetméter peronterület újul meg a teljes rétegrenddel együtt, 34 kábel- és közműakna megemelésével és 500 négyzetméter új taktilis burkolat kialakításával a peronon és a csatlakozó járdaszakaszokon.

A Konkrétan Rónai Egonnal legújabb adásában a vasút állapota, a rekordköltségvetés és a Budapest–Belgrád vonal jövője került terítékre. A vendég ezúttal Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója volt, aki beszélt a vasút legsúlyosabb problémáiról és arról is, miként próbálják a nyári kánikulában orvosolni a vasúti kocsikban uralkodó hőséget.