Az LMP úgy döntött, hogy nem állít országos listát a 2026-os országgyűlési választásokon, de kérés esetén támogatja más ellenzéki pártok indulását, és kivételes esetben legfeljebb három egyéni körzetben jelöltet is indíthat. Emellett a Második Reformkor és a Megoldás Mozgalom is bejelentette, hogy nem indulnak.
„Az LMP – Magyarország Zöld Pártja kongresszusi döntést hozott a 2026-os országgyűlési választásokon való részvétel kérdésében. A meghozott határozat értelmében az LMP listát nem állít a 2026-os országgyűlési választásokon” – olvasható a párt Facebook-oldalán.
Mint írják, a kongresszus ugyanakkor rögzítette, hogy amennyiben ellenzéki pártok részéről erre felkérés érkezik, az LMP a meghozott döntés keretein belül kész támogatást nyújtani közös demokratikus és politikai célok mentén a demokratikus ellenzék induló pártjainak. A bejegyzésből kiderült az is, hogy „különleges politikai helyzet fennállása esetén, megfelelő indokok alapján” a párt legfeljebb három egyéni választókerületben jelöltet állíthat.
Szombat délelőtt Vona Gábor, a Második Reformkor évadnyitó rendezvényén bejelentette, hogy a párt nem indul a 2026-os országgyűlési választásokon. Csütörtökön pedig a Gattyán György üzletember által alapított Megoldás Mozgalom is közölte, hogy nem mérettetik meg magukat az idei választásokon.
Olvasd tovább itt: index.hu
