Az RTL Híradó egyik szombat esti tudósításáról fogalmazott meg kritikát Szijjártó Péter. A csatorna kifogásolta, hogy a Külügyminisztérium delegációja magánrepülőgéppel utazott Belgrádba a NIS–Mol megállapodásról tárgyalni. A külgazdasági miniszter gúnyosan megjegyezte, hogy „csak a lényegre fókuszáltak”, ugyanis a megállapodás napján nem foglalkoztak a témával.
Éles kritikával illette a külgazdasági és külügyminiszter az RTL Klubot, egészen pontosan a híradó egyik szombat este bemutatott témáját. Ahogy arról mi is beszámoltunk, csütörtökön Belgrádba utazott Szijjártó Péter, a szerb fővárosban arról tárgyaltak, hogy a Molhoz kerüljön a NIS olajvállalat orosz tulajdonrésze. A miniszter szerint egy ilyen horderejű megállapodás „valamennyi magyar embernek az érdeke”, az RTL Híradó azonban erről nem számolt be két nappal ezelőtt.
„Most főműsoridőben dolgozták fel a témát, s csak a lényegre fókuszáltak: óriási meglepetés, most szörnyülködjön mindenki, repülővel mentünk, s útközben még enni is kapott minden delegációtag – köztük a sajtóreferens – mégpedig kenyeret, sonkát, zöldséget, meg egy kis gyümölcsöt” – írta Szijjártó Facebook-bejegyzésében, utalva Gáspár Evelinre, aki „nemrég még náluk szerepelt a képernyőn”.
Természetesen, amíg Gáspár Evelin az RTL-nek dolgozott, addig nem volt sem a személyével, sem a reggelijével problémája a csatornának. Most pedig már az is főműsoridős politikai hír, hogy sajtóreferensként a Külügyminisztériumban dolgozik, és enni kap egy repülőúton, Korrekt…
– jegyezte meg a miniszter, majd gúnyosan gratulált is a csatornának.
(Borítókép: Szijjártó Péter 2025. augusztus 7-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
