
Beszédében Miskolc fejlődését is kiemelte. Példaként említette a modern sportcélú épületkomplexumokat, a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amelynek világsztár-vendégei között Patrick Duffy és Claudia Cardinale is szerepelt, valamint a Kassáig vezető autópályát és az Y-hidat. Hozzátette: hamarosan új, sportcélú repülőtér is megnyílik a térségben.
Csöbör Katalin: Sorsod: Borsod / Fotó: MW
A kormánypárti politikus szerint
a Fidesz továbbra is garantálja az édesanyák adómentességét, a 13. és 14. havi nyugdíjat, valamint megvédi a rezsicsökkentést. Úgy fogalmazott: nem engedik a nyugdíjak megadóztatását, az adóemeléseket, és azt sem, hogy „a borsodi emberek pénzét egy idegen háborúba vigyék”.
Felidézte a doni katasztrófa évfordulóját is, hangsúlyozva: a honvédek hősök és áldozatok voltak, és ma is hasonló veszély fenyeget, amelyet szerinte el kell kerülni.
Végül emlékeztetett arra, hogy eddig négyszer nyertek a választókerületben, és bízik benne, hogy ötödször is sikerrel járnak.
„A Fidesz a biztos választás” – zárta beszédét.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
