„Megéri úgy bevonulni a történelemkönyvbe, mint egy szatyor fing?”

„Megéri úgy bevonulni a történelemkönyvbe, mint egy szatyor fing?”



„Nem mondom, hogy egy kellemes örökséget vett a nyakába. Az elődje úgy bukott bele a K. Endre ügybe, hogy abban majdnem belehasalt a kormány is. És hát lássuk be, a tisztségének ma már nem sok becsülete van. A kettővel korábbi elődjét bajszos sz.rnak hívták a magyar emberek, és Önöket, ennek a jól fizető pozíciónak a betöltőit nem tartják másnak, mint élősködőnek” – írta a Facebook-oldalán megosztott, a köztársasági elnöknek címezett nyílt levelében Felföldi József, debreceni illetőségű milliárdos, aki a Quick Milk nevű, szívószálak gyártójaként ismert, és aki korábban több kormányközeli celebnek is hasonlóan kritikus hangon üzent.

Hogy most Sulyok Tamás köztársasági elnök került sorra, azt azzal indokolta, hogy államfőként ő az adófizetők szolgálatában dolgozik, tulajdonképpen az emberek az ő munkaadói, és egy főnök meg szokta osztani a beosztottjával, ha nem elégedett vele – a magyar nép pedig Felföldi szerint így érez Sulyok iránt. Megjegyezte azt is: óriási szégyen, hogy Sulyok Tamás nem próbálta bizonyítani, hogy ő más mint azok, akik előtte töltötték be ezt a fontos pozíciót.

Konkrétan elnevezte saját magát egy szatyor fingnak, és teljes egészében belesimult abba a tékozló, élősködő üzemmódba, ami a hivatalát jellemzi már évek óta.

„Lehet, én vagyok idealista, de a megválasztása akár jelenthetett is volna valamit a nemzet szempontjából. Értem én, hogy ki tette oda, ahol van. Értem, hogy lényegében egy dolga van: a bólogatás, az aláírás. De kérdem én: még véletlenül sem jutott eszébe, hogy mindezek mellett – vegyük úgy, hogy ez a munka alapfeltétele – valamit azért mégis másként csinál, mint az elődjei?” – tette hozzá.

https://hvg.hu/itthon/20250331_sulyok-tamas-gyuloletbeszed-szatyor-fing-ebx

Felföldi József szerint ő Sulyok Tamás helyett első lépésként lefaragott volna a költségekből, mert – mint fogalmaz – az a fajta pénzszórás, ami a köztársasági elnöki hivatalát jellemzi, nem csupán aljas, de egyben gonosz is. Példának hozza fel azt, hogy több mint 228 millió forintot fizettek ki a köztársasági elnök és delegációjának szállására a párizsi olimpia ideje alatt. Megjegyzi: tudja, hogy eredetileg Novák Katalinnak és az ő kíséretének lett foglalva ez, de Sulyok Tamásnak akkor sem kellett volna ezt elfogadnia.

https://hvg.hu/itthon/20260113_dk-kiperelte-sulyok-tamas-parizsi-olimpia-szamla-dobrev-klara

„Ez a természetes? Jár Önnek? Tényleg jár? Tényleg megéri úgy bevonulni a történelemkönyvbe, mint egy szatyor fing, miközben akár lehetett volna az az államfő is, aki megpróbálja visszaállítani a tisztsége becsületét? Mindegy. Ön döntött. Élvezze a maradék pár hónapot, mert aztán az elégedetlen főnökség végleg leváltja! És még egy apróság: szégyellje magát!” – zárta bejegyzését, amihez egy kommentet is fűzött.

Ebben azt írja, tudja, hogy a nyílt levele semmit nem fog megváltoztatni, de azt nem is megoldásnak szánta, nem a hatalomnak szól, hanem egyfajta bizonyíték arról, hogy vannak, akik tudják, hogy „a közpénz elveszíti a közpénz jellegét” attól, hogy elegáns hotelszobában költik el.

https://hvg.hu/gazdasag/20160301_Kosa_Lajos_MNB_alapitvanyok_kozpenz_informacioszabadsag

Hozzáteszi, vannak, akik szerint levele stílusa nem megfelelő, és ez ugyan jogos felvetés, de a tisztelet nem jár alanyi jogon, azt ki kell érdemelni. „És jelen esetben a hivatal súlyosabb, mint az ember, aki viseli. Mert ha már a pénzt elköltötték, legalább a hallgatás ne legyen ingyen” – jegyzi meg.

Nyitókép: Dr. Sulyok Tamás / Facebook

Olvasd tovább itt: hvg.hu