Orbán Viktor: A sport a gyereknevelés egyik legerősebb eszköze

Orbán Viktor: A sport a gyereknevelés egyik legerősebb eszköze



Orbán Viktor: A sport a gyereknevelés egyik legerősebb eszköze

Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök miskolci rendezvényén világossá tette, hogy kormányzati szinten azért ragaszkodik ahhoz, hogy a sport stratégiai ágazat maradjon, mert annak szerepe messze túlmutat az eredményeken és a versenyeken.

A sport nem a profikról, hanem a gyerekek jövőjéről szól – hangsúlyozta a miniszterelnök a Digitális Polgári Körök miskolci háborúellenes gyűlésén. Orbán Viktor szerint a sporton keresztül olyan alapvető értékeket lehet átadni a fiataloknak, amelyek a mai, digitalizált világban máshol már alig tanulhatók meg. Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán / MTI/
Orbán Viktor szerint a sport fegyelem, közösség, alázat és a jövőbe való befektetés

Én azért tartok ki amellett, hogy a sportnak stratégiai ágazatnak kell maradnia, mert a gyermeknevelésben a legtöbb, amit ma én tudok adni, amivel a kormány tud segíteni a szülőknek, az a gyereknevelés a sporton keresztül”

– fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta: amikor a kormány a sportot támogatja, nem az élsportra, hanem az utánpótlásra és a fiatalokra gondol.

Az nem a profikról szól, hanem a gyerekeinkről szól”

– mondta, hozzátéve, hogy a sport olyan élethelyzeteket teremt, amelyek felkészítik a fiatalokat a felnőtt élet kihívásaira.

Orbán Viktor szerint a sport megtanítja a gyerekeket arra, „hogyan kell küzdeni”, és arra is, hogy a világban vannak szabályok és hierarchiák.

Hogy lássák, hogyan kell küzdeni, hogy vannak főnökök, hogy be kell menni egy öltözőbe, ahol viselkedni kell, ahol köszönni kell”

– sorolta a kormányfő.

A kormányfő beszédében kiemelte: a sport olyan közösségi normákat ad át, amelyek máshol egyre kevésbé jelennek meg.

Ahol jutalom van, büntetés van, azt kell csinálni, amit az edző mond, csapatjáték van, összetartás van, alázat, alárendelődés, közös cél”

– mondta Orbán Viktor.

Úgy vélte, ezek az értékek ma különösen felértékelődnek, mert az online tér és az internetes világ sokszor elszigeteli a fiatalokat a valódi közösségi élményektől.

Ezeket ma már a mai világban, ebben az internetes világban leginkább csak a sporton keresztül kaphatják meg”

– jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor gondolatmenete szerint a sport támogatása valójában befektetés a jövőbe.

Aki a sportot támogatja, a fiatalok nevelését támogatja”

– fogalmazott.

A miniszterelnök szerint a sport nemcsak egészségesebb életre neveli a gyerekeket, hanem olyan erkölcsi és közösségi mintákat is ad, amelyekre egy ország hosszú távon is építhet. 

 

Olvasd tovább itt: www.origo.hu