„Vagy megakadályozzuk a Fidesz vagy a Tisza teljhatalmát, vagy a magyarságnak vége”

„Vagy megakadályozzuk a Fidesz vagy a Tisza teljhatalmát, vagy a magyarságnak vége”


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke (Magyar Hang/Végh László)

Sorsdöntő választások előtt állunk, utána pedig három politikai erő fogja eldönteni Magyarország sorsát: a Fidesz és a Tisza, amelyek óriási túlerőben vannak, és a Mi Hazánk, ami még valami csoda folytán versenyben van – mondta a Telex beszámolója szerint Toroczkai László évértékelő beszédében szombaton. A Mi Hazánk elnöke szerint ha pártja nem kap olyan lehetőséget, hogy megakadályozza a Fidesz vagy a Tisza teljhatalmát, „akkor a magyarságnak vége”.

De a Mi Hazánknak két eszköze is van ehhez: egyrészt van csapata, hiszen ők „Magyarország legegységesebb pártja” és van programjuk is, ami megmutatja, hogy az alapelveik az évek alatt „egy jottányit sem változtak”.

Toroczkai szerint gyökeres fordulat kell ahhoz, hogy ne haljon ki a nemzet, és Magyarország a világ legjobb helye legyen. Arról beszélt, hogy soha nem csökkent még ilyen mértékben a magyarság, tavaly már 9,5 millió alá ment a népesség, ahogy szerinte sötét rekord volt az is, hogy itt volt a legmagasabb az élelmiszer-infláció, a tavalyi Pride-on pedig soha nem látott tömeg vonult. „Egészen biztos, hogy ebben a katasztrofális helyzetben teljhatalmat adni egy Fidesznek vagy egy Tisza Pártnak, az a magyar történelem egyik legnagyobb sorstragédiája lenne. Nem babra megy a játék, itt a magyarság léte forog kockán”, summázta Toroczkai.

A pártelnök szerint egy Tisza-kormány alatt sem lenne jobb az élet, mert Magyar Péter „olyan burokból jött, amit másfél év alatt biztosan nem lehet ledolgozni”. „Magyar Péter és a Tisza Párt életveszély, mert megint megvezetik a magyarokat, és megint ugyanazok kezébe fog kerülni Magyarország, akik már nagyon sokszor tönkretették a magyarságot és Magyarországot” – fogalmazott.

A Telex cikke szerint Toroczkai beszélt ezután még amerikai mélyállamról, Dél-Dakotáról, Moldováról, Romániáról, arról, hogy tavaly találkozott Dmitrij Medvegyevvel, Oroszország korábbi elnökével és miniszterelnökével, a közbiztonság állapotáról, végül a beszéd második felében áttért a Mi Hazánk programjára.

Ennek része például az, hogy a politikusbűnözőket örökre ki kell vonni a társadalomból, a„ végrehajtómaffiát” fel kell számolni, a vagyonukból kártalanítást kell fizetni. Ahogy azoknak a bíróknak is kártalanítást kellene majd fizetni, akik egy-egy ügy során hibáznak, hiszen „a bíróságok az elmúlt évtizedekben közreműködői voltak Magyarország tönkretételének”.

Toroczkai szerint szerkezeti átalakítás kell a gazdaságban, ehhez 3-4 ezer milliárd forint kell. Ebből a pénzből tudásközpontot hoznának létre Budapesten, megépítenék a beígért, de soha meg nem épült Rubik-kockát formázó épületet. Itt „gyűjtenék össze a magyar szürkeállományt”, innen irányítanák Magyarország talpraállítását. Gyárakat is felhúznának, és olcsó bérlakásépítési programot indítanának, Budapestet pedig olyan várossá tennék, amire egy csapásra felkapja a fejét az egész világ. Nemzeti panteont, „üdvleldét” építenének a Gellérthegyre, ahol elfér egymás mellett Attila és Széchenyi István szobra is. Filmekkel és oktatással erősítenék meg a nemzeti öntudatot, felülvizsgálnák az oltásokat, összekötnék az állami- és a magánegészségügyet, újragondolnák a Tisza szabályozását, a nyugdíjakat megemelnék. A gyerekeket pedig Dúró Dóra vezetésével védenék meg – a pedofilokat kasztrálnák, és soha többé nem mehetnének játszóterek közelébe.

A szükséges források előteremtéséről Toroczkai elmondta: visszaszereznék az elrabolt vagyont és a Dunántúlon külföldiek által elorzott földeket, oligarchaadót vetnének ki, megtartanák az extraprofitadót, felszámolnák a korrupciót az általuk létrehozott korrupcióellenes ügyészséggel, hazahoznák az uniós pénzeket, de a bárányhimlő elleni oltásokra kiadott pénzeket is a gazdaságra fordítanák.

Olvasd tovább itt: hang.hu