A Második Reformkor évadnyitó rendezvényén Vona Gábor a párt elnöke bejelentette, hogy a párt nem indul a 2026-os országgyűlési választásokon.
– Nem szeretném a forró kását kerülgetni. Itt és most, egyből az elején elmondom, hogy mi a döntésünk. 2026. április 12-én, az országgyűlési választásokon a Második Reformkor neve nem fog szerepelni a szavazócédulán. Sem listát nem fogunk állítani, sem jelölteket – jelentette be Vona a párt évadnyitó rendezvényén.
Elmagyarázta, hogy nem hagyják abba, csinálják tovább, hosszú távú céljaik vannak.
A döntésük hátteréről így fogalmazott: – Nem hoztunk jó döntést. Nem is volt ilyen opciónk. Rossz döntések közül kellett választanunk, és a szerintünk kevésbé rosszat választottuk. Hiába van nagyszerű programunk, hiába vannak nagyszerű jelöltjeink, hiába van elszántságunk, jövőképünk, mindenünk, ami egy normális országban, választáson elegendő kellene hogy legyen, de szembesülnünk kell azzal, hogy ez nem egy normális ország és nem egy normális választás. A szükséges anyagi feltételek nekünk nem állnak rendelkezésre.
Elmondta, hogy sem állami, sem önkormányzati, sem európai uniós forrással nem gazdálkodnak, csak a „mikroadományokból” tartják fenn magukat.
Vona elmagyarázta, ha elindulnak a választáson, akkor nagy valószínűség szerint nem érik el az 5 százalékos országgyűlési küszöböt, márpedig tavaly nyáron világossá tették, ha az indulással és parlamenti bejutással nem tudják segíteni a rendszerváltást, akkor képesek és hajlandók visszalépni, ahogy azt végül meg is tették.
A héten a Gattyán György üzletember által alapított Megoldás Mozgalom is bejelentette, hogy nem indul az országgyűlési választásokon.
Olvasd tovább itt: www.blikk.hu
