
– erősítette meg Orbán Viktor, aki a romákkal szembeni együttműködésről is kifejtette a véleményét.„A 3 százalékos kedvezményes lakáshitellel megnyitottuk a középosztály számára a lakáshoz jutás lehetőséget, a következő négy évben a cigányság számára is döntő lépések következnek ezen a téren” – tekintett előre a kormányfő.Mi vagyunk az egyetlen kormány, amely minden választási évben csökkentette a költségvetési hiányt, képesek vagyunk arra, hogy úgy fejlődjünk, hogy közben ne éljük fel a jövőnket!”– jelentette ki magabiztosan, de kellő szerénységgel a kormányfő.Közvetlen veszély a háborúA színpadon elhangzott: a Tisza és a DK a legnagyobb európai háborús uszítók pártjához tartoznak. El akarják vinni a fiatalokat Ukrajnába katonának; arról írtak alá megállapodást nagy európai államok vezetői, hogy katonákat fognak küldeni és állomásoztatni Ukrajnában.Ezek nem békefenntartók, hanem háborúfenntartók. Mi sem katonát, sem pénzt nem küldünk Ukrajnába – erősítette meg a kormányfő.„Az európai vezetők gyűlései az utóbbi időben hadi tanácsok, amelyek során arról beszélnek a nálunk nagyobb ország vezetői, hogy fognak győzni és hogyan fogják jóvátételre kötelezni az oroszokat. A háború közel van és kopogtat az ajtónkon. Európában lejtmenet van, nincs pénz, ezért felveszik a hitelt a bankároktól és ezt a hitelt adják az ukránoknak, amit ők nem fognak visszafizetni. Ebbe Európa gazdasága tönkremegy, ezért Oroszországot jóvátételre akarják kötelezni. Eddig a hadiipar tolt minket a háborúba, most már a bankárok és politikusok is” – ismertette Orbán Viktor.„Arra adunk pénzt, hogy évente 400 ezer ember meghaljon vagy hadirokkant legyen. A világháború nem világháborúként kezdődött, balkáni háborúként indult, aztán egyre nagyobb lett. Az európaiak odaadtak 193 milliárd eurót, most még 90 milliárdot, miközben az ukránok most újabb igényt adtak be 800 milliárdra. Ezzel tönkreteszik Európát. Erre mondják, hogy legyőzik Oroszországot és majd a vesztes fél fedezi a veszteséget.A magyaroké a béke álláspontja. A kérdés, sikerül-e kimaradni a háborúból. Csak az maradhat ki belőle, aki megpróbál kimaradni. Ha mi nyerjük a választást, marad a béke.Az ellenzék az európai háborúpárt magyar lerakata. Ha Brüsszel-párti kormány lesz, beletolnak minket a háborúba és akkor az összes nagy tervre keresztet vethetünk. Ezt most nem lehet rábízni fiatal kalandorokra, szükség van a tapasztalatra, biztosra kell menni, a Fidesz a biztos választás. Tisza Istvánnak nem sikerült, Horthynak nem sikerült, nekünk sikerülhet kimaradni a háborúból” – zárta gondolatait Orbán Viktor.Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
