Képünk illusztráció (Fotó: Mariah Hewines/Unsplash)
Ideiglenesen visszavonta Sz. István Pál működési engedélyét a Magyar Jégkorong Szövetség, miután a Kecskeméti Járási Ügyészség öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a Kecskeméti Sportiskola jégkorong-szakosztályának vezetőedzője ellen – derül ki a KecsUP beszámolójából. A vádirat szerint az edző 2021 és 2023 között erőszakos, megalázó, trágár módszerekkel dolgozott, több esetben fizikai bántalmazás is történt.
A szövetség közlése szerint az engedélyt a jogerős bírósági döntésig vonták vissza. Ennek ellenére Sz. István Pál a Kecskeméti Sportiskolánál betöltött edzői pozíciójából történő felfüggesztése után továbbra is dolgozhat a kecskeméti jégpályán, mivel párhuzamosan a létesítményt üzemeltető önkormányzati cég alkalmazásában áll.
A cikk szerint a vádemelés mellett több jelzés érkezett arról is, hogy az edző nemcsak sportfoglalkozásokon, hanem iskolai korcsolyaoktatás során is trágár hangnemben szólt gyerekekhez, amit a Kecskeméti Tankerületi Központ vizsgálata is megállapított. A nyomozás során közel harminc tanút hallgattak meg, köztük gyermekeket, szülőket, edzőket és pszichológusokat. Az ügyben előkészítő ülést tart a bíróság, amelyen eldőlhet, hogy az eljárás ítélettel zárul-e, vagy tárgyalásra kerül sor.
Olvasd tovább itt: hang.hu
