Megint kezdeményezték Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlamentnél

Megint kezdeményezték Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlamentnél



Hankó Balázs kezdeményezésére ismét Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését kérik az Európai Parlamenttől, mondta el a DK elnöke egy vasárnapi Facebook-videóban. Dobrev azt mondta, ez is annak a kísérletnek a része, amelynek célja az ő megfélemlítése és elhallgattatása a pedofilgyanús ügyekben feltett kérdései és feltáró munkája miatt, ám hangsúlyozta, hogy ez nem fog sikerülni.

Dobrev arról beszélt, az Orbán Viktor által korábban beígért, „soha nem látott megtorlás” zajlik, most épp Hankó segítségével. A DK elnöke azt mondta, a DK politikusai hónapok óta kérdezik a Fideszt és a KDNP-t a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaélésekkel kapcsolatban, hogy ki az a „Zsolti bácsi”, de érdemi választ mindeddig nem kaptak. Ennek ellenére szerinte a DK egyre közelebb kerül annak feltárásához, hogy kik lehettek azok a magas rangú állami vagy rendőri vezetők, akik az elmúlt években fedezték a pedofil bűncselekmények elkövetőit.

Dobrev arra is kitért, hogy nemcsak a Szőlő utcai ügy foglalkoztatja őket, hanem több más pedofilgyanús eset is. Példaként említett egy kecskeméti plébánost, aki sajtóhírek szerint jelentős állami támogatásban részesült az Innovációs Minisztériumtól,”ráadásul szexedukációs célokra,” miközben az ügyben felmerült, hogy kiskorú áldozatai is lehettek, köztük egy 9 évessel.

A DK elnöke végül elismételte üzenetét Hankó Balázsnak, Semjén Zsoltnak és Orbán Viktornak, hogy nem lehet őt megfélemlíteni és nem lehet elhallgattatni, és továbbra is vállalja a politikai és jogi következményeket.

Olvasd tovább itt: hvg.hu