Ebből a gyakorlati nézőpontból jutott el oda, hogy a kutatásban nem egyetlen „irányt” akart mérni, hanem eltéréseket szeretett volna kiszűrni – túlérzékenységet és alulérzékenységet egyaránt, hiszen mindkét véglet komoly terhelést jelenthet az idegrendszer számára.Ezt a kérdést pszichés szempontból is fontos vizsgálni – hangsúlyozza a kutató –, mert mindkét szélsőség összefügghet későbbi szorongással, depresszív tünetekkel vagy önértékelési sérülékenységgel. Nem azért, mert „mindenből baj lesz”, hanem merta tartós idegrendszeri túlterhelés vagy rendezetlenség idővel beépülhet a lelki működésbe.Márpedig ez igen sokrétű lehet. A taktilis, vagyis a bőrfelszín érzékenysége megmutatkozhat az érintésre, a nyomásra vagy a hőmérsékletre adott túlzó, de akár szokatlanul gyenge reakciókban is. „Vannak gyerekek, akik télen rövidnadrágban mennének ki, ha hagynánk és ez egyáltalán nem zavarja őket” – példálózik a szakértő. „Korábban nem foglalkoztunk a pszichológiában ezekkel az eltérésekkel, de bizony nem egyformán érzékeljük a külvilágot, még olyan egyértelmű dolgokban sem, mint a hideg”.A látás kapcsán egy másik gyakori félreértésre hívja fel a figyelmet. A rendszer sokszor megelégszik az éleslátás ellenőrzésével, miközben a funkcionális látás – a szemmozgások összehangoltsága, a finommotorika, a vizuális terhelhetőség vagy az érzékenység – rejtve marad.A hallás esetében is hasonló a helyzet. Előfordul, hogy egy gyermek megkapja a papírt arról, hogy „jól hall”, miközben zajos környezetben nehezen érti a beszédet, vagy gondja van a hangok feldolgozásával és elkülönítésével.Sokakban persze felmerül a kérdés: miért kell ezzel egyáltalán foglalkozni? Hiszen előbb-utóbb a gyerek így is, úgy is megtanul beilleszkedni, évszaknak megfelelően felöltözni, kivárni a sorát, végigülni a tanórát – ahogy a korábbi generációk esetében is történt. Gyakori reakció az is, hogy „már mindenki ADHD-s”, vagyis hogy a modern tudomány személyiségjegyeket patologizál.„Az idegrendszeri működés nem statikus adottság, hanem fejlődő, alakuló rendszer, amely genetikai alapokra épül, de a környezeti hatások folyamatosan formálják” – hangsúlyozza Badacsonyi Jácinta. A szenzoros feldolgozás mintázatai ezért nem tekinthetők eleve elrendeltnek: az idegrendszeri érés dinamikus folyamat, amelyben a tapasztalatoknak, az alvásnak, a mozgásnak és az ingerkörnyezetnek is meghatározó szerepe van.A szakértő szerint ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az idegrendszeri érés feltételei az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltoztak. „A természetes, változatos szenzoros környezet – a szabad mozgás, a kültéri ingerek, a valódi anyagokkal való tapasztalatszerzés – sok gyermek életéből részben eltűnt, miközben a mesterséges terek és a digitális eszközök ingerstruktúrája egyre hangsúlyosabbá vált”.Ha az alábbi állítások közül bármelyik igaz lehet gyermekére, akkor érdemes tájékozódnia az idegrendszeri érés valamint a szenzoros integrációs zavarok terén.Zavarják a ruhák címkéi, bizonyos anyagokat nehezen visel el a testén.Szélsőségesen válogatós. Szín vagy állag szerint csoportosítja az ételeket.Sok balesete van. Gyakran nem védi meg magát az eséstől.Nincs veszélyérzete.Úgy tűnik, mintha nem érezne fájdalmat.Nem szeret mozogni.Nem boldogul megfelelően a szobatisztasággal.Erősen megkésett a beszédfejlődése.Rendszeres fejfájásokra panaszkodik.Ebben az értelemben számos fejlesztő beavatkozás nem „pluszt ad” a gyerekeknek, hanem olyan idegrendszeri tapasztalatokat pótol, amelyek korábban a mindennapi élet természetes részei voltak. A szenzoros integráció fejlődése ugyanis tapasztalatfüggő folyamat, amely megfelelő környezeti feltételek mellett képes rendeződni.Badacsonyi Jácinta arra is felhívja a figyelmet, hogy a nehézségek ritkán vezethetők vissza egyetlen okra.Inkább egymást erősítő tünetspirálok alakulnak ki, amelyekben fontos szerepet kap az alvás, a légzés, az érzékelés és a viselkedésszabályozás is és ezek kölcsönhatásban állnak egymással.Nagyobb baj előjelei is lehetnekBadacsonyi Jácinta szerint pszichológiai szempontból azért különösen fontos a szenzoros eltérések felismerése, mert ezek sok esetben megelőzik a későbbi pszichés nehézségek megjelenését.„Gyakran olyan gyerekekkel találkozunk, akiknél még nincs diagnózis, és a tüneteik önmagukban nem minősülnek kórképnek, ugyanakkor idegrendszeri sérülékenységet jeleznek” – fogalmaz. Ezek az eltérések megfelelő támogatás nélkül idővel olyan állapotokba rendeződhetnek, amelyek már az ellátórendszerben jelennek meg, azaz ők azok, akiket leginkább a gyermekpszichológusnál vagy gyermekpszichiátrián látunk viszont.A szakértő hangsúlyozza: a megelőzés kulcsa az időzítés. Kisgyermekkorban az idegrendszer plaszticitása (alakíthatósága) jóval nagyobb, vagyis minél korábban kap egy gyermek célzott támogatást, annál nagyobb az esély arra, hogy a működés kiegyensúlyozódjon. A mozgás, a sport, a zenei tevékenységek és a megfelelően megválasztott idegrendszeri támogatás olyan alapot adhatnak, amely hosszú távon is javítja az életminőséget – szakember bevonása mellett.Milyen jelekre érdemes figyelni?A szenzoros eltérések tünetképe rendkívül változatos, és érzékszervenként eltérő formában jelenhet meg. Taktilis érzékenységnél gyakoriak az öltözködési nehézségek – például a zokni, a „viszkető” címkék vagy a cipő körüli konfliktusok –, a víz kerülése, a körömvágással járó erős stressz, illetve az évszakhoz nem illeszkedő öltözködés.Az egyensúlyrendszer érintettségére utalhat az autóban jelentkező hányinger, a hintázás vagy pörgés kerülése, a koordinációs nehézségek, a labdajátékok vagy a biciklizés küzdelmessége. Szaglási és ízlelési területen gyakori a szélsőséges válogatósság – akár szín, állag vagy intenzív szag alapján –, amely nem feltétlenül jár együtt alacsony testsúllyal, mert a gyermek megtalálja a számára „biztonságos” kalóriaforrásokat.Az auditív feldolgozási nehézségek különösen nehezen felismerhetők. A hagyományos hallásvizsgálatok elsősorban a hangerőt mérik, nem pedig azt, hogyan dolgozza fel a gyermek a hangokat: mennyire érti a beszédet zajos környezetben, hogyan reagál bizonyos hangokra, vagy megjelenik-e például mizofónia – azaz hétköznapi hangokra adott erős érzelmi és testi reakció.Ezért lenne fontos egy olyan szűrőprotokoll, amely az ellátórendszerben is képes elkülöníteni a valódi feldolgozási nehézségeket akkor is, ha a „hallásvizsgálat papíron rendben van”.„Ha az idegrendszer tartósan egy torzult ingerhelyzethez alkalmazkodik, az később más környezetben túlterhelő élményként jelentkezhet” – fogalmaz. Ilyenkor a viselkedés nem önálló probléma, hanem egy adaptív válasz egy megváltozott idegrendszeri állapotra.Egyes esetekben – teszi hozzá – a viselkedéses tünetek mögött egészen konkrét feldolgozási nehézségek húzódnak meg, amelyeket csak komplex, interdiszciplináris szemlélettel lehet felismerni. Amikor ezek célzott ellátást kapnak, a viselkedés gyakran külön beavatkozás nélkül is rendeződik.„Ezért lenne fontos, hogy a viselkedési nehézségeket ne kizárólag nevelési vagy pszichológiai kérdésként kezeljük, hanem rendszerszinten, az idegrendszeri működés felől is értelmezzük” – emeli ki.A szülők gyakran hamarabb érzikA jelenlegi szűrőrendszer tökéletlenségét a szülők sokszor intuitívan érzékelik. A diagnózis nélküli gyermekek közel fele részt vesz valamilyen szenzomotoros fejlesztésben, ami arra utal, hogy a családok gyakran hamarabb érzékelik az idegrendszeri egyensúly megbillenését, mint ahogy az formális keretek között megjelenne.„A szülői megérzés nem laikus benyomás, hanem folyamatos megfigyelésen alapuló tapasztalat” – hangsúlyozza Badacsonyi Jácinta. „Ha egy gyermek viselkedése tartósan eltér a megszokottól, és ez nem köthető aktuális krízishez – például váláshoz, gyászhoz vagy súlyos családi stresszhez –, akkor ezt az érzést érdemes komolyan venni, és utánajárni az idegrendszeri háttérnek is”.A szakértő szerint sok család csak később, az iskolai nehézségek megjelenésekor szembesül azzal, hogy korábban elsikkadtak azok a finom jelek, amelyeket sem a rutinvizsgálatok, sem az ellátórendszer nem tudott időben megragadni.Nem betegség, hanem működésmódA szakértő hangsúlyozza: a szenzoros eltéréseket nem szabad betegségként értelmezni. Az érzékelésben nagy az egyéni változatosság, és ez sokszor a tehetség, a pályaválasztás vagy a komfortzónák alapja is lehet.A kérdés nem az, hogy van-e eltérés, hanem az, hogy korlátozza-e a gyermeket: rontja-e az iskolai beválást, megnehezíti-e a társas kapcsolatokat, tartós szorongást okoz-e, vagy beszűkíti-e a jelenlegi és későbbi életlehetőségeket. Ha a válasz igen, akkor a beavatkozás nem bélyeg, hanem esély a rendezettebb idegrendszeri működésre.Nyitókép: Shutterstock
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
