Hasonlót korábban New Yorkban tapasztaltam, akkor is rácsodálkoztam arra a kulturális különbségre, ami a nézők öltözködésében és viselkedésében volt tetten érhető.Nem mondom, hogy ez rosszabb, mint a miénk, s nem is elítélendő, bár az ember könnyen sütne billogot az ottani szokásokra. Pusztán csak azt mondom, hogy nekem a komfortzónámon túl van ez, mert a kulturális szocializációm egészen mást tett követendő normává. Azaz ebből is látszik, milyen sok, gyakran csak aprónak nevezhető kulturálisan meghatározott dolog van, amely úgy része a nemzeti kultúrának, hogy nem tartozik az alkotás, a közvetítés vagy éppen a kultúrpolitika tárgykörébe. De mégiscsak a kultúránk által meghatározott identitásunk része, azaz a mindenkori kultúrpolitika sem hagyhatja figyelmen kívül.Ebből is látszik, hogy minden szakpolitika közül a legfontosabb a kultúrpolitika,s mikor kell ezt kimondani, ha nem éppen a magyar kultúra napján, amely ráadásul – a kulturális kormányzat nagyon is üdvözlendő döntése értelmében – mára már egész hetes programsorozattá bővült. Ezért kérem, hogy ne szisszenjen fel az olvasó, ugyanis azt kell elfogadnunk, hogy az identitásunk, a nemzeti összetartozás-tudatunk értelmezhetetlen a kultúra nélkül, amelynek a része az is, hogy mi, magyarok milyen típusú színházakat működtetünk, hogyan és miben járunk színházba, s mit csinálunk a nézőtéren. Ez még akkor is így van, ha semmi nem állandó: a divat, az ízlés, az elvárások, a szokások, az illemtan és a protokoll is változik, s napjainkban sok minden fellazul. Azaz a kultúránk megőrzésén, folyamatos újraértelmezésén, megújításán és a hagyományaink, értékeink továbbadásán, a nyelvünk megőrzésén és széles körű használatán áll, hogy megmaradunk-e magyarnak, legalábbis abban az értelemben, amit évszázadok óta gondolunk magunkról. A többi szakpolitika – talán az oktatás kivételével – ugyanis sokkal kevésbé érinti az identitáskereteinket: rendőrségre és belbiztonságra, sőt még szuverenitásra, egészségügyi fejlesztésekre, infrastruktúra-bővítésre, a föld megművelésére, gyárak építésére és mindezek szabályozására akkor is szükség lenne, ha a Kárpát-medencében lakosság- vagy kultúracsere miatt már senki nem értené Arany János nyelvét, senki nem lenne keresztény, és senki nem vallaná magát a magyar nemzeti közösséghez tartozónak. A magyar kultúra napja azért fontos, hogy erre is ráirányítsa a figyelmet.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
