Index – Belföld – Egri Viktor reagált az elbocsátására, szerinte az ATV indoka csak ürügy

Index – Belföld – Egri Viktor reagált az elbocsátására, szerinte az ATV indoka csak ürügy

Ahogy arról beszámoltunk, az ATV megválik Egri Viktor, a Csatt és Csatt.2 műsorvezetőjétől nézettségi adatokra hivatkozva. Egri a 24.hu-nak reagált a szerződésének felbontásával kapcsolatos kérdésekre, ahol elmondta, hogy novemberben lett volna még két Csatt-felvétel, ám ezeket törölték, majd először januárig, majd februárig szüneteltették a műsort, gazdasági okokra hivatkozva. A műsorvezető aztán rákérdezett, hogy mi újság…

Részletek
Magyar Péterék beismerték, most pedig tagadják Ruszin-Szendi fegyverviselését

Magyar Péterék beismerték, most pedig tagadják Ruszin-Szendi fegyverviselését

 Mint korábban beszámoltunk róla, Ruszin-Szendi Romulusz hazudott a rendőrségen a fegyverviselése kapcsán. Tavaly az Ukrajnát nyíltan támogató, ex-tábornok több lakossági fórumon ugyanis éles lőfegyvert viselt, amit a botrány kirobbanásakor ő maga és Magyar Péter is elismert. Fotó: Képernyőfotó  Az ügyben Budai Gyula feljelentést tett, mivel a fegyverviselés jogszabályba ütközik. Az eljárást ugyanakkor időközben megszüntették. Az…

Részletek
Több iskolából is hazaengedik a diákokat az ónos eső, a cudar időjárás miatt

Több iskolából is hazaengedik a diákokat az ónos eső, a cudar időjárás miatt

Az elmúlt három napban országszerte 12 700, szakképzésben tanuló fiatal segített a járdák, közterek biztonságosabbá tételében – ismertette a kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken. Hankó Balázs kiemelte, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum az egyike azoknak az intézményeknek, ahol a fiatalok közül a legtöbben – itt 720-an – végeztek önkéntes hólapátolási munkát a napokban. A tárcavezető tájékoztatása…

Részletek
Feloszlatta magát az ajaki Fidesz a vezetői módszerek és a helyi függőségi viszonyok miatt

Feloszlatta magát az ajaki Fidesz a vezetői módszerek és a helyi függőségi viszonyok miatt

Feloszlatta magát az ajaki Fidesz-alapszervezet a december 19-én tartott ülésén – számolt be róla Türk Attila, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt politikusa a közösségi oldalán a helyi Fidesz-elnök bejegyzését idézve. https://www.facebook.com/miklos.kerekes.925/posts/pfbid02wG3DMLUNSyuK8NhqjjwZEdDGVt18hu17crpiRHuRDu5wiaS9iE3W9fUmDZybKy6Zl?ref=embed_post A nyilvánosságra került jegyzőkönyv szerint az ajaki Fidesz-alapszervezet december közepi ülésén Kerekes Miklós elnök bejelentette a lemondását és kilépését. Bár azt javasolta, hogy válasszanak…

Részletek
Súlykorlátozást vezettek be több autópályán a télies útviszonyok miatt

Súlykorlátozást vezettek be több autópályán a télies útviszonyok miatt

A télies útviszonyok és a hóhelyzet miatt előreláthatóan pénteken 11 órától 7,5 tonna össztömeg felett súlykorlátozást vezetnek be a tehergépjárművekre több autópályán és egy autóúton – közölte az Útinform. Azt írták, hogy a korlátozást az M6-os autópályán a 189-es kilométernél a Mohács–Szajk csomópont és a 210-es kilométernél lévő Ivándárda határ között, az M76-os autópálya teljes…

Részletek
Rekordbliccelés: 2,3 millió forintot fizetett egy nő

Rekordbliccelés: 2,3 millió forintot fizetett egy nő

A BKK jegy- és bérletkiadó automatája (Forrás: BKK) Több mint 2,3 millió forintot fizetett az elmúlt év pótdíjrekordere, egy 36 éves nő, aki kilenc év halogatás után törlesztette a tartozását. Mögötte egy több mint 2 millió forintos tartozás szerepel, amit szintén kilenc év után rendezett egy 53 éves nő – közölte a Budapesti Közlekedési Központ…

Részletek
vidéken is megmutatják a civilek az emberségüket

vidéken is megmutatják a civilek az emberségüket

Napok óta tart a rendkívüli hóhelyzet Magyarországon. Emiatt a kormány mindent megtett és megtesz, hogy kiszabadítsa a hó fogságából az országot. A rendőrök, tűzoltók és már a magyar honvédség munkatársai is erőn felül dolgoznak, hogy az ország lakosai biztonságban legyenek. Azonban nem csak ők, hanem a civilek is folyamatosan azon munkálkodnak, hogy elképesztő összefogással segítsék…

Részletek
mínuszokban, egy lakhatatlan épületben találtak rá három kisgyerekre Kőbányán (VIDEÓ)

mínuszokban, egy lakhatatlan épületben találtak rá három kisgyerekre Kőbányán (VIDEÓ)

A kőbányai egyenruhások egy víz és áram nélküli, fóliával takart ablakú, lakhatatlan, romos épületben találtak rá kedd este a 2,5 éves kisfiúra, az 5,5, valamint 7,5 éves nővéreire – számolt be róla a Rendészeti Államtitkárság közösségi oldalán. A poszt szerint a gyerekek az apjuk döntése alapján töltötték volna ott az éjszakát.Odakint hó, fagy és mínuszok, de…

Részletek
Index – Belföld – Áprilisig börtönben maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt megbízott igazgatója

Index – Belföld – Áprilisig börtönben maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt megbízott igazgatója

Négy gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos ügyben – írja az MTI a Központi Nyomozó Főügyészség közleményére hivatkozva. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség mind a négy december elején letartóztatott gyanúsított esetében indokoltnak látta a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítását. Mint írják, a három férfi és egy nő a megalapozott gyanú szerint a…

Részletek
Ruszin-Szendi hazudhatott fegyverviseléséről a rendőrségnek, de leleplezték

Ruszin-Szendi hazudhatott fegyverviseléséről a rendőrségnek, de leleplezték

Ráncot vetett Ruszin-Szendi Romulusz pisztolybotránya – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté.  Újra előkerült Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotránya, a jogi folyamat folytatódik (Fotó: Képernyőfotó) A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: tavaly az Ukrajnát nyíltan támogató extábornok több lakossági fórumon is éles lőfegyvert viselt, amit a botrány kirobbanásakor ő maga és Magyar Péter is elismert.   A balos…

Részletek