
A felszólaló szakértők között nagy volt az egyetértés, hogy a 14. havi nyugdíj nem jelent valódi segítséget a legidősebb generáció számára. Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály úgy látja, hogy a 13. és a 14. havi nyugdíj inkább hűségpénz, míg a liberális intézet eseményén felszólaló Mihályi Péter közgazdász, egyetemi tanár szerint egyenesen el kellene törölni!Nagyon határozottan azt gondolom, hogy a 13. és a 14. havi nyugdíjat el kell törölni, függetlenül attól, hogy az emberek azt mondják, ez nekik jó.Ettől még egy felelős kormánynak korlátozottak lesznek a lehetőségei, egészségügyre, oktatásra, környezetvédelemre is kell pénzt költeni. Ne csináljunk úgy, hogy minden pénz a nyugdíjrendszerre megy. El kell törölni. Meg kell próbálni megértetni az igazságot az emberekkel, hiszen a közvélemény is tudja, semmi elvi alapja nincs a 13. és a 14. havi nyugdíjnak” – fogalmazott Mihályi Péter.Simonovits András baloldalhoz köthető nyugdíjszakértő azt hangsúlyozta a Tisza-programból, hogy az ellenzéki párt rendezné az alacsony nyugdíjakat. Mint ismert, a közgazdász és matematikus 2025 szeptemberében került a figyelem középpontjába, amikor az ATV műsorában arról beszélt, hogy a magas összegű ellátások után már érdemes lenne közterhet fizetniük az időseknek. Ráadásul a szakértő úgy fogalmazott, mintha a Tisza Párt tanácsadója lenne, bár ezt később tagadta.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
