
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza Pártban egyszerre bukkant fel Kapitány István, a Shell egykori globális alelnöke, valamint Bujdosó Andrea, a vállalat korábbi magyarországi vezetője. Mint írta, Kapitány a mai napig igazgatósági tag két olyan cégben is, amelyek a németországi Shell tulajdonában állnak.
Menczer Tamás
Fotó: Facebook/Menczer Tamás
Ezek az emberek lobbisták. Kijáró emberek
– fogalmazott a képviselő, hozzátéve: aligha lehet véletlen, hogy ilyen háttérrel rendelkező szereplők egyszerre és egy időben jelennek meg ugyanabban a politikai formációban. Hasonló példaként említette Orbán Anitát is, aki szintén nyugati energiacégekben töltött be vezető pozíciókat.
Menczer Tamás szerint ezek az emberek nem maguktól érkeztek a magyar politikába.
Ezeket az embereket küldték. Brüsszel ejtőernyőztette ide őket
– írta, hangsúlyozva: a feladatuk világos, végrehajtani a brüsszeli parancsokat, és üzletet csinálni a nagy nyugati energiacégeknek. A politikus szerint ennek része Magyarország levágása az orosz olajról és földgázról, a rezsicsökkentés eltörlése, valamint az a politika, amely szerinte ezer forintos üzemanyagárhoz és háromszoros rezsihez vezetne. Mint fogalmazott: ezek az emberek nem tudnak nemet mondani Brüsszelnek.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
