Házőrizetbe került a férfi, aki aktivistákat fenyegetett.

Házőrizetbe került a férfi, aki aktivistákat fenyegetett.

Házi őrizetbe került az a férfi, aki Budapesten késeléssel fenyegette meg a Tiszaszúny aktivistáit – értesült róla a 24.hu.

A korábbi beszámolók szerint egy valószínűleg ittas vagy más tudatmódosító szer hatása alatt álló férfi szurkálással riogatta a párt képviselőit.

Politikai indítékra utal, hogy a férfi közben azt kiabálta: „Csak Orbán Viktor!”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel közölte, hogy nem érkezett bejelentés az ügyben, de a videó alapján eljárás indult. A rendőrök azonosították a férfit, aki négy órával a felvétel közzétételét követően került elfogásra, de kést nem találtak nála.

A 31 éves T. Márk Dávid a cselekedetét azzal magyarázta, hogy rossz napja volt.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a férfi bűnügyi felügyelet alatt áll, ami házi őrizetnek felel meg, és nyomon követő eszközzel ellenőrzik a mozgását és a kényszerintézkedések betartását.

A lap értesülései szerint a férfi büntetett előéletű, és jelenleg is folyamatban vannak vele szemben más büntetőeljárások. A bíróság véleménye az, hogy a bűnismétlés kockázatát egy ingatlanra korlátozott szigorúbb bűnügyi felügyelet képes megfelelően kezelni.

Forrás hvg.hu