Orbán Viktor kulcsembere bejelentette politikai távozását.

Orbán Viktor kulcsembere bejelentette politikai távozását.


Navracsics Tibor a Telexnek adott interjújában a Fideszhez való viszonyáról, a politikai felelősségről és a gödi Samsung-ügyről is őszintén beszélt.

A legfontosabb gondolatok:

  • 65,3 százalékban azonosul a Fidesz irányvonalával, és soha nem merült fel benne, hogy otthagyja a pártot.
  • Elfogadja, hogy a nyilvánosság felelősnek tartja az elmúlt 16 év politikai rendszeréért, és maga is annak vallja magát.
  • Van erkölcsi mérce, amellyel megítéli a politikai életet – szerinte ez a fejénél húzódik –, de Orbán Viktor vagyonának eredetét nem tartja a maga dolgának kideríteni.
  • A Fidesz legnagyobb választási kockázatának nem az ellenzéket, hanem a fásultságot tartja – azt az érzést, hogy a párt már 16 éve kormányon van.
  • A párton belüli hangulatot óvatosnak, de magabiztosnak látja, és úgy véli, a legpesszimistább mérések szerinti 10 százalékpontos hátrány is behozható.
  • Ha a tapolcai, Veszprém 3-as választókerületben nem választják meg, otthagyja a politikát, és visszamegy tanítani.
  • A gödi Samsung-gyár ügyében ő kezdeményezte a környezetvédelmi bírságok megemelését, mert az eddigi összegeknek nem volt visszatartó erejük.
  • A kormányhivatal eljárását a Samsung-ügyben kellő alaposságúnak tartja, nem tud olyan szabálytalanságokról, amely felett szemet hunyt volna a hivatal.
  • Lázár János cigányozós mondását rosszul sikerült kijelentésnek minősítette, de diszkriminációnak nem, és elfogadja a bocsánatkérést.

Vidéki többséget lát a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök és Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Sümegen a Hotel Kapitányban tartott aktivista-összejövetelt kedden.

A miniszterelnök a helyi csapatkapitányt támogatja, aki Navracsics Tibor.

Sunnyogással, gyávasággal nem lehet nyerni, bátorság kell, és sok munka

– jelentette ki, és hozzátette, hogy a digitális térben is aktívnak kell lenniük.

Arra senki ne fogadjon, hogy Budapesten nyerünk, de vidéken az emberek többsége velünk van.

„Ha most lennének a választások, 106 választókerületből 65–70-et megnyernénk, de ne gondoljuk, hogy mindenhol nagyon vezetünk. Nagyobbat nyerhetünk, mint amilyen most a helyzet, de még sokat kell melózni” – mondta a miniszterelnök. 

(Borítókép: Navracsics Tibor 2026. január 19-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)