A Gődény György vezette NÉP (Normális Élet Pártja) minden egyéni választókerületben tervezi képviselőjelölt állítását – derül ki a párt pénteki kampányindítójára érkezett meghívóból, amit a 444.hu is megosztott.
Bár 2022-ben nem sikerült elérniük az egy százalékot sem a szavazatokból, hiszen 39,720 vokssal mindössze 0,7 százalékon zártak, így a 47 millió forintos állami támogatást vissza kellett utalniuk, mégis úgy tűnik, hogy ambícióikat növelni kívánják a következő választásokra.
A párt tájékoztatása szerint idén is ők lesznek az egyedüli külsős indulók, és a következő ciklusban meghatározó szereplők szeretnének lenni a Parlamentben. A Nemzeti Választási Iroda csütörtökig már 10 jelöltjüket regisztrálta.
Forrás hvg.hu
