Cegléden biciklist ütött el a kormánypárti képviselő.

Cegléden biciklist ütött el a kormánypárti képviselő.

Földi László, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet tart a megújult nagykőrösi vasútállomás P+R parkolója és B+R kerékpártárolója átadásán 2025. november 10-én. (MTI/Hegedüs Róbert)

Csütörtök délelőtt, fél 10 körül az országgyűlési képviselő elütött egy kerékpárost, erről pedig a politikai szereplő a közösségi médiában számolt be. Földi egyedül értesítette a mentőket és a rendőrséget, a szondáztatás során pedig negatív eredményt kaptak.

„Sajnos a mai napom nem kezdődött jól” – kezdte Facebook-videóját Földi László. A baleset Cegléden, a Gubody utca és a Szent Imre herceg utca kereszteződésében történt. Információi szerint a biciklis súlyosan nem sérült meg. Földi elmondta, hogy a látási viszonyok nehezek voltak, de nagyon sajnálja az incidenst, és elnézést kért az érintettektől. A képviselő a baleset után maga értesítette a mentőket és a rendőrséget, a helyszínen végzett szondáztatás negatív eredményt mutatott.

„Felelősséget vállalok az eseményért, minden felmerülő kárt megtérítek” – nyilatkozta a képviselő az ügy kapcsán, és kijelentette, hogy a sérült kerékpár helyett újat vásárol a biciklisnek. „Természetesen, amint lehetőség adódik, személyesen is felkeresem a sérültet” – tette hozzá Földi, aki Pest megye 14. számú választókerületének képviselője, és áprilisban a kormánypártok jelöltje is lesz a körzetben.

Forrás hang.hu