Magyar Péter Zalaegerszegen tartott beszédet 2026. február 19-én. (Fotó: Facebook/Magyar Péter)
„A következő 52 napban rendkívüli, soha nem tapasztalt lejáratási kampány veszi kezdetét a helyi jelöltjeink ellen, és ellenünk is. Én jól viselem ezt a helyzetet, megtanultam megállni a helyem, van egyfajta védőpáncél rajtam, és már-már hiányzik is a lejáratás” – mondta a Tisza Párt elnöke csütörtök este Zalaegerszegen, ahol a helyi jelölt, Nagy Márta bemutatása során beszélt.
A 444 tudósítása szerint arra kérte a tiszásokat, hogy támogassák jelöltjeiket a verbális és fizikai agresszióval szemben. „Itt már sokféle atrocitás történt: volt, hogy baltával fenyegették az önkénteseinket, legutóbb fegyverrel akartak bántani, engem pedig lefejezéssel megfenyegettek. Kocsival behajtottak a pultunkba, és leköpték az idősebb önkénteseinket. Mindezért mi békével és mosollyal reagálunk” – sorolta az incidenseket. A kampányhajráját olyan maratonhoz hasonlította, ahol „az ellenfél szöges cipőkkel rugdos, vagy a küllők közé beteszi a botot”.
Forrás hang.hu
