Korábban arról számoltunk be, hogy magyar és lengyel nyomozók összehangolt akcióban számoltak fel egy Budakeszin működő droglabort, amely a budapesti éjszakai életben terjesztett kábítószereket állította elő. A hatóságok több mint 16 kilogramm drogot foglaltak le, 18 embert gyanúsítottak meg, és jelentős értékű vagyont is zároltak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) által őrizetbe vett, azóta letartóztatott négy kábítószer-kereskedő egyike, az 51 éves D. Zsolt, budapesti lakos egy óbudai szórakozóhelyen árult illegális drogokat, ezért a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitánysága a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 4/A. paragrafusának első bekezdésben foglaltak alapján a Bécsi úton található szórakozóhelyet 2026. február 19-én két hónap időtartamra bezáratta – számolt be róla a rendőrség.
A bulizóknak árult kábítószerek korábban súlyos bűncselekményhez is vezettek az óbudai szórakozóhelyen. 2026. február 15-én 2 óra körül az illemhelyiségben egy férfi kábítószercsík fogyasztását kínálta fel egy dolgát végezni kívánó másik vendégnek, miközben társaival elállták a kiutat. Amikor a vendég elutasította a drog felszívását,
a kínáló férfi ököllel kétszer arcon ütötte.
A 37 éves, profi bokszolói múlttal rendelkező bántalmazót a rendőrök előállították a III. Kerületi Rendőrkapitányságra. A gyorsteszt többféle kábítószert mutatott ki szervezetéből, ezért súlyos testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése bűntett mellett kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanújával is kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Megszólalt az incidensről a Symbol Budapest: Áldozatai, nem előidézői vagyunk a helyzetnek
„Magánszemély élhetett vissza kábítószerrel a Symbol területén, az étterem segíti a hatóság munkáját. Az eljárás idejére átmenetileg bezár a budai rendezvényhelyszín” – tudatta közösségi oldalán a szórakozóhely.
„ A Budapesti Rendőr-főkapitányság határozata alapján ideiglenesen (2026. február 19. és április 19. között) felfüggesztették a Symbol Budapest Rendezvényház működését egy folyamatban lévő büntetőeljárással összefüggésben.
Az eljárás egy, a helyszínen tartózkodó magánszemély tevékenységéhez kapcsolódik. Az érintett cselekmény nem a Symbol szervezésében, tudtával vagy támogatásával történt. Az esetnek áldozatai vagyunk, nem elkövetői. A határozatban szereplő cselekményről korábban természetesen semmilyen információval nem rendelkeztünk. A felfüggesztésről szóló hatósági döntésről a mai napon értesültünk. Rendezvényhelyszínünk a zéró tolerancia elvét és gyakorlatát követi a drogokkal szemben. A kábítószerrel való visszaéléseket hallgatólagosan sem tűrjük el és nem is hunyunk szemet felette.
A Symbol ugyanis – más vendéglátóipari vagy rendezvényhelyszínekhez hasonlóan – nem nyomozóhatóság, így sem joga, sem eszköze nincs arra, hogy a hatósági jellegű ellenőrzéseket folytasson le. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel törekszünk a biztonságos környezet fenntartására. Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítjük a rendőrséget és a lehető legteljesebb mértékben együttműködünk a hatóságokkal. A Symbol ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi joggyakorlat kriminalizálhatja azokat az iparági szereplőket, amelyek a törvények betartásával, a tőlük elvárható maximális körültekintéssel és jóhiszeműen működnek. Az ilyen és ehhez hasonló esetekben érintett rendezvényhelyszínek akár több hetes bezárása ugyanis nem pusztán anyagi, de erkölcsi kárt is okozhat az adott társaságoknak, hiszen egyesekben akaratlanul is erősíthetik azt a képzetet, hogy az adott helyszínek cselekvő részesei és nem vétlen elszenvedői a visszaéléseknek.
A kábítószerekkel szembeni küzdelem közös cél, amelyben a hatóságok és az iparág egy oldalon állnak. A döntéssel kapcsolatban törvényes határidőn belül jogorvoslattal élünk. Rendezvénypartnereinkkel folyamatosan egyeztetünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy programjaik biztonságosan és kiszámítható módon folytatódhassanak.Köszönjük vendégeink és partnereink bizalmát” – zárták a közleményt.
(Borítókép: police.hu)
Olvasd tovább itt: index.hu
