Összesett egy 60 év körüli férfi egy Tolna vármegyei gyógyszertárban. A patika dolgozói elsősegélyt nyújtottak, a riasztott háziorvos pedig defibrillátorral állította helyre a keringését. A férfit végül mentőhelikopter stabil állapotban vitte kórházba.
Minden előzmény nélkül összeesett egy 60 év körüli férfi egy Tolna vármegyei patikában, amikor egy hozzátartozójának akarta kiváltani a gyógyszereit – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Beszámolójuk szerint a gyógyszertár munkatársai azonnal a beteg segítségére siettek.
Mentőt hívtak, majd mentésirányító bajtársuk instrukcióit követve megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett.
Ezt követően azonnal újraélesztés kezdődött a helyszínen, miközben a közeli orvosi rendelőt is értesítették a történtekről. Az ott rendelő háziorvos magához vette a félautomata defibrillátort, rögtön a beteghez sietett és átvette az életmentést. A doktornő két sokkot adott le, majd a férfi keringése és rövidesen eszmélete is visszatért.
A mentőszolgálat kiemelte, hogy a helyszínre érkező esetkocsi bajtársai folytatták az ellátást, majd a mentőhelikopter is megérkezett. A beteget végül stabil állapotban, légi úton vitték kórházba a mentők.
Olvasd tovább itt: index.hu
