Orbán Viktor szerdán egy Facebook-videóban jelentette be a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A miniszterelnök szerint „az ukrán kormány az olajblokáddal már eddig is nyomást akart gyakorolni a szlovák és a magyar kormányra, de itt nem állnak meg, további akciókra készülnek, hogy megzavarják a magyar energiarendszer működését”.
A Magyar Hang Jeszenszky Géza korábbi külügyminisztert kereste meg az intézkedéssel kapcsolatban. Az egykori tárcavezető úgy látja, Orbán háborús riadalomkeltésre helyezi a kampányban a hangsúlyt, és azt akarja elhitetni a választókkal, hogy valós a háborús veszély, amelytől csak ő tudja megmenteni az országot.
Sokunk félelme, hogy a folyamatos hisztériakeltés mögött az a szándék bújhat meg, hogy valamiféle hamis zászlós akcióval azt állítsák teljesen alaptalanul, hogy Ukrajna fenyegeti és esetleg megtámadja Magyarországot
– mondta Jeszenszky.
A volt miniszter szerint abszurd az a feltételezés, hogy egy négy éve háborúban álló, kivéreztetett ország újabb frontot nyitna egy NATO-tagországgal – ezt szerinte csak a legtájékozatlanabbak hihetik el.
Orbán „olajblokád” alatt arra utal, hogy január 27. óta nem érkezik Magyarországra kőolaj a Barátság kőolajvezetéken, amelynek ukrajnai szakaszát orosz támadás rongálta meg. A magyar kormány szerint a technikai feltételek adottak a szállítás újraindítására, és ukrán politikai szándékot sejt a késlekedés mögött. Jeszenszky ezzel szemben arra emlékeztetett, hogy a vezetéket Moszkva támadta meg, a helyreállítás pedig a folyamatos orosz csapások miatt rendkívül nehéz és kockázatos. Szerinte nem is lehet elvárni, hogy miközben Ukrajna nagy területén akadozik az energiaellátás, Kijev a Barátság vezeték javítására koncentrálja az erőit.
(Borítókép: Jeszenszky Géza 2016. október 19-én. Fotó: Huszti István / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
