Nincs ukrán támadás veszélye; a kormány hazúdik.

Nincs ukrán támadás veszélye; a kormány hazúdik.

Orbán Viktor a védelmi tanács ülése után kijelentette, hogy Ukrajna újabb lépéseket tervez a magyar energiarendszer destabilizálására, ezért megerősíti a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét. Ennek érdekében katonai egységeket vezényelnek az ország különböző pontjaira, a fontos energialétesítmények közelébe. Rácz András, orosz szakértő Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy a kormány nem mond igazat, és valójában nincs veszélyben Ukrajna támadása. Ezt azzal magyarázza, hogy az ilyen helyzetekre van egy bevett eljárás, amely szerint, ha egy NATO-tagállam valódi fenyegetést észlel, először is aktiválnia kell a washingtoni szerződés negyedik cikkelyét, és konzultációt kell kérnie a NATO-szövetségesektől. A cikkely kifejti, hogy a felek az együttműködés érdekében tanácskoznak, ha bármelyikük területi épsége, politikai függetlensége vagy biztonsága veszélybe kerül.

Rácz rámutat, hogy a magyar történelemben még sosem voltunk olyan katonai értelemben biztonságban, mint most, NATO-tagságunknak köszönhetően. A magyar kormány ennek ellenére nem él ezzel a mechanizmussal, mert nem kér konzultációt, és nem hirdeti meg, hogy kérne. A szakértő ezt úgy értelmezi, hogy a NER az elmúlt 16 év alatt elbutult, de tudják, hogy a katonai biztonságunk legfőbb garanciája a NATO-tagság. Rácz szerint tehát az, hogy a kormány inkább katonákat küld a kritikus energetikai létesítmények védelmére a NATO-konzultáció helyett, azt sugallja, hogy valójában nincs komoly fenyegetés, és az egész ügy csupán egy kampányfogás.

Forrás telex.hu