Akkumulátorgyárban. A képen illusztráció található (Forrás: Facebook / CATL Debrecen)
„Néhány nappal ezelőtt legalább két munkavállaló mérgezést szenvedett el az egyik debreceni akkumulátorgyárban. Az egyikük elmondta, mi történt” – olvasható a Tisza Párt közleményében.
Egy, a kamerának háttal ülő, megkérdőjelezett személyazonosságú dolgozó beszél a mérgezésről, torzított hangon.
„Én voltam az a szerencsés, aki a sérült póluskimenetet megfogta” – mondta. A szavai szerint a probléma az volt, hogy a póluskimeneten keresztül, ahol a cellák gázai és vegyületei találhatók, lítium, mangán és kobalt kezdett szivárogni.
„Fájt a torkom, lüktetett a fejem, amikor a kollégák segítettek hazaérni a friss levegőre. Ott azonban még rosszabbul lettem, éreztem, hogy remeg a kezem és a lábam (…) nagyon kábult voltam, aztán elájultam” – nyilatkozta a férfi. Munkatársai arról számoltak be, hogy elájult, reszketett, összefüggéstelenül beszélt, és dadogott. A kollégái azt is megfigyelték, hogy a bal keze és lába egyáltalán nem mozdult.
A Tisza Párt a teljes beszélgetés nyilvánosságra hozatalát későbbre ígéri.
Forrás hang.hu
