Szerda este Budapesten landolt az első magyarokért indult mentesítő járat. A sikeres utazásról Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter számolt be. Szijjártó Péter külügyi tárcavezető azt közölte, hogy a mentőakció csütörtökön és pénteken is folytatódik.
„Épségben hazaért a magyarokért indult első mentesítő járat Jordániából” – írta ki a közösségi oldalára Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A tárcavezető arról számolt be, hogy „a magyar légierő A319-es Airbus-a Ammámból Budapesten biztonsággal leszállt”. Emellett köszönetet mondott a légierő munkájának.
Szijjártó Péter szerda reggel bejelentette, hogy elindult az első magyar mentesítő járat Kecskemétről Ammánba. A külügyminiszter közölte, hogy a mentesítő járatok csütörtökön és pénteken is folytatódnak, utóbbi alkalommal már Sarm-es-Sejkből is érkeznek majd emberek. Az Izraelben rekedt magyaroknak jelenleg csak szárazföldi úton, Jordánián vagy Egyiptomon át van lehetőségük elhagyni az országot a totális légtérzár miatt. A repülőgép a nap későbbi részében indult vissza Magyarországra.
Az izraeli−amerikai−iráni konfliktus eseményeit folyamatosan követjük percről percre tudósításunkban, amelyet ide kattintva olvashat.
(Borítókép: A magyar légierő A319-es Airbus-a. Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf / Facebook)
Olvasd tovább itt: index.hu
