A fővárosban eltávolítják a fákról elhelyezett választási hirdetéseket, derült ki Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzéséből.
„A város zöld területe közös értékünk, nem pedig politikai reklámfelület. Akik Budapest érdekében szeretnének dolgozni, azoknak tiszteletben kell tartaniuk a város értékeit” – fogalmazott Karácsony, aki egy képet is megosztott, amelyen egy fára rögzített plakát gyorskötözőjét vágják le.
Korábban Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze hívta fel a figyelmet erre a nem kívánt gyakorlatra.
„Szeretném figyelmeztetni minden kampánycsapatot és aktivistát, hogy a fővárosi fák nem hirdetőoszlopok, és nem is villanyoszlopok. A főváros csak az utóbbiakra engedélyezte a jelöltek plakátjainak elhelyezését kampányidőszakban. Fákra viszont nem!” – írta, hozzátéve, hogy a Főkert munkatársai eltávolították a fákra illegálisan kihelyezett plakátokat, amelyeket a Főkert Keresztúri úti telephelyére szállítottak el, és ott át is vehetők.
A fákra kihelyezett plakátok városképi problémákat okozhatnak, de nem ez a legfontosabb gond. „A gyorskötöző sértheti a kéreg alatti szöveteket, és a nem éppen acélos állapotú körúti fák egészsége számára ez különösen káros” – állapította meg Bardóczi.
Forrás telex.hu
