A SPAR hivatalosan bocsánatot kért a roma aktivista, Orsós János édesanyjától, akit három héttel ezelőtt a miskolci Bükk Áruház SPAR boltjában megakadályoztak abban, hogy megvásárolja a kívánt termékeket. Az áruház pénztárosa azt állította, hogy nem hiszi el, hogy a nő ki tudja fizetni az árut, mert valószínűleg nincs pénz a kártyáján. Ekkor az alkalmazott elvette tőle az élelmiszereket, és a nő kénytelen volt elhagyni az üzletet. Az asszony a panaszkönyvbe azt írta, hogy a pénztáros azért kételkedett benne, mert „81 éves roma nő vagyok”. A cég a bejegyzés alapján belső vizsgálatot indított, hangsúlyozva, hogy elítélik a diszkriminációt minden formájában.
Orsós János szerdán közzétette Facebook-oldalán, hogy az SPAR hivatalos bocsánatkérést intézett az édesanyjához, aki ezt elfogadta, és azóta már vásárolt is az üzletben, ahol „nagyon kedvesek voltak vele”.
Kérdésünkre a SPAR kommunikációs osztályán elmondták, hogy a panaszt komolyan vették, és már a bejelentés napján megkezdték a belső vizsgálatot, amely során meghallgatták az érintett munkatársakat és visszanézték a felvételeket. Az eredmény szerint a vállalat belső szabályait megsértették, de megállapították, hogy a pénztáros nem diszkriminatív okból járt el így, és bocsánatot kért az esettel kapcsolatban. A jelentés alapján megtették a szükséges munkajogi és szabályozási intézkedéseket.
Forrás 24.hu
