Feszültség Balatonfüreden: plakátháború folyik.

Feszültség Balatonfüreden: plakátháború folyik.


Plakátháború tört ki egy családi házon Balatonfüreden, miután az egyik testvér egy tiszás választási táblát erősített az emeleti erkély korlátjára. Erre a másik testvér is kitett a földszinti korlátra egy táblát, a molinón pedig az a felirat állt, hogy „Ezért én kérek elnézést”. 

Majd jött a folytatás, a tiszás tábla eltűnt, helyette egy feltűnően nagyobb választási plakát került a helyére, melyről Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt helyi jelöltje mosolyog le ránk. A közösségi oldalakon elterjedt fényképet Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megosztotta.

A Telex felkereste az egyik érintettet, és kiderült, hogy a politikai nézeteltérésüket leszámítva, jó testvérek, Fejes Sándor reméli, hogy ebből „nem lesz harag” kettejük között. A lapnak elárulta, hogy „kicsit frusztrálta”, miután az öccse kihelyezte a vásznat, ezért 14-én levették a tiszás táblát egy időre, „amire válaszként a testvére is feltekerte a lenti molinót”. A béke nem tartott sokáig, 15-én újabb tábla jelent meg, ezúttal a választási plakát került a helyére, mire a „bocsánatkérés” is visszakerült.