Fél nap alatt 160 millió forint adományt kaptak Szabó Bencének.

Fél nap alatt 160 millió forint adományt kaptak Szabó Bencének.

Szabó Bence, az NNI vezető nyomozója, komoly fordulatokat hozott (Forrás: Direkt36 videója)

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) korábbi nyomozójának, Szabó Bence századosnak fél nap alatt több mint 164 millió forintnyi eurót gyűjtöttek össze. Ő a héten állt a nyilvánosság elé azzal az állítással, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal, amely Rogán Antal irányítása alatt áll, megpróbálhatta támadni a Tisza Párt informatikai rendszerét. Szombat reggelre már több mint 17 ezer 400 támogató adományozott Bencének. A gyűjtést Szabó Bence testvére indította, hogy segítsen neki ebben a nehéz időszakban. Az eredeti cél 12 ezer 500 euró, azaz körülbelül 5 millió forint összegyűjtése volt 90 nap alatt az ügyvédi költségek és a rendőrségi hitel visszafizetésére.

A pénzadományozás lendületet kapott Szabó Bence péntek esti Partizán interjúja után, és szombat reggel is folyamatosan érkeztek kisebb támogatások. A Partizánnak elmondta, szinte biztos abban, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal közvetlenül érintett volt a gyerekpornográfiával kapcsolatos névtelen bejelentés ügyében, amelyet a Tisza Párt korábbi informatikusai ellen tettek, és ami miatt nyomozást indított az NNI.

Forrás hang.hu