Egy apró részletet emelt ki Orbán Viktor Dopeman podcastjában, hogy milyen védelemmel veszi körül magát, amióta az ukránok megfenyegették. A miniszterelnök az országjárás alatt a rappernél járt, és a világ- és belpolitikai eseményekről egyaránt beszélgetett. Többek között szó esett az Európai Unióról, az energiaárakról, az ukrajnai és a közel-keleti háborúról, valamint a kínai cégek magyarországi térnyeréséről is.
Utóbbinál a kormányfő kiemelte, milyen korszerű gyár épül Szegeden, és amikor erről értekezett, mellékesen megjegyezte, hogy
páncélautóval közlekedik az ukránok fenyegetése miatt.
Ez a részlet azért különösen fontos, mert két figyelmeztetést is kapott. Az elsőt még Volodimir Zelenszkijtől, aki élesen bírálta Orbán Viktort, amiért Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt.
Az ukrán elnök azt mondta: „Reméljük, hogy egy bizonyos személy nem fogja blokkolni az Európai Unióban a 90 milliárdot vagy annak az első részletét, és az ukrán katonáknak lesz fegyvere. Másképp megadjuk ennek a személynek a címét a fegyveres erőinknek, a fiainknak, hadd hívják fel és beszéljenek vele a saját nyelvükön”.
A miniszterelnök védelmét pedig azért erősítették meg, mert egy korábbi ukrán titkosszolgálati ügynök, Hrihorij Omelcsenko arról beszélt, hogyha Orbán Viktor továbbra is „Putyin háborús bűneinek cinkosa marad, akkor számolnia kell a következményekkel”. A karma elől nem lehet elmenekülni” − jelentette ki, majd hozzátette, hogy „Orbán Viktor gondoljon családjára, öt gyermekére és hat unokájára”.
A Blikk megjegyzi, hogy a kormányfő a TEK tulajdonában álló Volkswagen Multivan kisbusszal közlekedik, mert a miniszterelnök ezt preferálja a kilencvenes évek óta. Ez az információ 1998-ban meglepően hatott, hogy limuzinok helyett ezt a hivatali járművet használja, amely kisebb tárgyalásoknak is helyet tud adni.
Olvasd tovább itt: index.hu
