Fűtés nélkül a Bajcsy-Kórházban, hősugárzók és takarók várják a betegeket.

Fűtés nélkül a Bajcsy-Kórházban, hősugárzók és takarók várják a betegeket.

Porcher Áron, a főváros 15-ös választókerületének független jelöltje hétfő este nyilvánosságra hozott egy bejegyzést, amelyben arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy értesülései szerint péntek óta fűtés nélkül maradt a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet három épülete.

„16 év 2/3-os kormányzás után ki a felelős ezért? A Fidesz eltereli a figyelmet minden fontos kérdésről, de az emberek a saját bőrükön érzik a hideget, látják a port és az omladozó falakat. Évekig várnak a rendelésre, hogy aztán ilyen körülmények között kezeljék őket” – írta Porcher, aki állítása szerint a kórház munkatársaitól értesült a fűtési problémáról.

Megkerestük a kórházat az ügy kapcsán, amely elismerte a fűtési gondokat.

„Intézményünkben egy hibás hőszivattyú miatt átmeneti fűtési probléma lépett fel, ami több területet érint. A hiba elhárítása már elkezdődött, szakembereink dolgoznak rajta, hogy a fűtési rendszer mielőbb helyreálljon.”

Addig is, a megfelelő betegellátás érdekében a fekvőbeteg-ellátó részlegekre elektromos fűtőberendezéseket helyeztünk üzembe, hogy biztosítsuk az optimális hőmérsékletet. Továbbá, extra takarókat is biztosítottunk a betegek számára. Intézményünk mindent megtesz a betegek és dolgozók kényelme érdekében – közölték.

Forrás 24.hu