Marad a Fidesz-többség az új országgyűlésben is.

Marad a Fidesz-többség az új országgyűlésben is.

A Nézőpont Intézet mandátumbecslésének célja, hogy előre jelezze a 106 választókerület várható győzteseit, valamint a 93 listás mandátum eloszlását is. Az eddigi megjósolt győztesek közül 66 esetben Fidesz-győzelem, 39 esetben a Tisza letisztázását várják, egy kerületben pedig egy támogató barát, független jelölt lehet az esélyes.

A magyar választási rendszer a kormányozhatóság és a politikai képviselet arányos elveit igyekszik egyensúlyban tartani, ami a mandátumelosztás bonyolultságához vezet. A listás mandátumok meghatározásához egy legalább nyolcismeretlenes egyenletet kell megoldani, de a változók a választásokra vonatkozó kutatási adatok alapján megbecsülhetők.

A részvételi becslés során 75%-os részvételi arányra számítottunk, ami körülbelül 5,72 millió érvényes szavazatot jelent. Bár a közvélemény-kutatásokban a válaszadók magasabb részvételi hajlandóságot mutattak, a politikai érdeklődés vagy a korábbi részvételi adatok alapján valószínű, hogy a 80%-ot nem éri el a részvételi arány.

A nemzetiségi választók április 2-ig regisztrálhattak. Az elérhető statisztikák szerint a roma nemzetiség képviselete valószínű, míg a német nemzetiség esetében ez gyakorlatilag kizárt. Ahhoz, hogy egy nemzetiségi lista képviselőt küldhessen, el kell érnie a kedvezményes kvótát, amely valszeg 24-25 ezer szavazat körül alakul. Mivel a német nemzetiségűek regisztrációja 25 ezer alatt van, és a roma közel 47 ezer, csupán a roma mandátum megszerzése valószínű.

Ha csupán egy nemzetiségi lista szerez kedvezményes mandátumot, a pártlistákra leadott szavazatok alapján 92 mandátum sorsáról döntenek. Feltételezve, hogy három párt jut be a következő országgyűlésbe, ezek közül egyedül három pártlista éri el az öt százalékos küszöböt.

A legutóbbi közvélemény-kutatások alapján a Fidesz-lista 2,63 millió, a Tisza-lista 2,29 millió, míg a Mi Hazánk 457 ezer érvényes szavazatot kaphat. A külhoni választóknál rekordszámú, körülbelül 497 ezer ember regisztrált, és ha a 2022-eshoz hasonlóan 59% ad le érvényes szavazatot, körülbelül 293 ezer külhoni szavazatot oszthatnak el a pártok között.

A külhoni választók pártpreferenciái a korábbi választási eredmények, valamint a Tisza Párt határon túli kampányainak figyelembevételével becsülhetők. Itt a Fidesz-lista 86, a Tisza 12, a Mi Hazánk pedig 2%-ot kaphat.

A mandátumbecslés alapján a közvetlen és közvetett szavazatok figyelembevételével a Fidesz listája 4.230.189, a Tisza 4.016.368, míg a Mi Hazánk 881.333 szavazatot kap. Ebből következően a Fidesz-KDNP lista 43, a Tisza 41, a Mi Hazánk pedig 8 mandátumot szerezhet meg a 92-ből.

Forrás ripost.hu