Minden hasonló esemény kapcsán alapvető kérdés, hogy kinek a szándéka áll a háttérben – mondta Buda Péter, a volt nemzetbiztonsági főtiszt a 24.hu-nak a feltételezett szerbiai merényletkísérletről.
Mint arról beszámoltunk, húsvétvasárnap reggel Szerbia katonai és rendőri erőket helyezett készenlétbe a magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsán és Oromhegyesen, miután értesültek arról, hogy a Török Áramlat gázvezeték biztonsága veszélybe került. Orbán Viktor a szerb elnök, Aleksandar Vučić-al folytatott telefonbeszélgetés után közzétette, hogy „a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúráknál robbanószereket és azok aktiválásához szükséges eszközöket találtak.”
Orbán délelőtt a felújított Citadella ünnepélyes átadóján beszédet tartott, majd ezt követően a védelmi tanács ülésére ült össze. A miniszterelnök az ülés után arról tájékoztatott, hogy a Török Áramlat vajdasági szakaszának védelme érdekében megerősített katonai ellenőrzést rendeltek el.
Orbán megjegyezte, hogy Ukrajna évek óta azon fáradozik, hogy Európát elvágja az orosz energiaforrásoktól, ami Magyarország számára életveszélyt jelent. Szijjártó Péter külügyminiszter sem ecsetelte konkrétan, hogy Ukrajna áll a merénylet mögött, de utalt arra, hogy az események párhuzamba állíthatók az Északi Áramlat felrobbantásával és a Barátság kőolajvezeték leállításával.
A szerb hatóságok közölték, hogy a Török Áramlattól néhány száz méterre két hátizsákot találtak, amelyben körülbelül négy kilogramm robbanóanyag volt. Đuro Jovanić, a szerb Katonai Biztonsági Ügynökség vezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy dezinformáció terjed arról, hogy a szerb hadsereg más érdekekhez kapcsolódik az ügyben. Emellett amerikai gyártmányú robbanószereket, detonátorokat és robbanás előkészítésére alkalmas eszközöket is felfedeztek.
Jovanić elmondta, hogy bár vannak olyanok, akik ukrán robbanószert emlegetnek, és az ukránokat vádolják a merénylet megszervezésével, ez nem felel meg a valóságnak.
A szerb hatóságok jelenleg egy olyan személyt keresnek, aki állítólag migránscsoport tagjaként próbált kárt tenni a gázvezetékben.
A kijevi külügyminisztérium szóvivője határozottan visszautasította azt a próbálkozást, hogy Ukrajnát kapcsolatba hozzák a vezetéknél talált robbanóanyaggal. Kijev úgy véli, hogy valószínűleg orosz dezinformációs akcióról van szó, amely a magyar választásokba való beavatkozás része.
Oroszország külügyi szóvivője pedig arra figyelmeztetett, hogy Magyarország szuverenitását próbálják csökkenteni azzal, hogy beavatkoznak a választásokba, és akadályozzák az ország számára a megfizethető energiaforráshoz jutást.
Kinek állhat az érdekében?
Forrás 24.hu
