Vitézy Dávid zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben.
Mint egy előző bejegyzéséből kiderül, Vitézy Dávid a Vasúttörténeti Parkban tartotta a Közlekedési és Beruházási Minisztérium…
Mint egy előző bejegyzéséből kiderül, Vitézy Dávid a Vasúttörténeti Parkban tartotta a Közlekedési és Beruházási Minisztérium…
Magyar Péter közösségi oldalán bejelentette az Alaptörvény 17. módosításának benyújtását. Ez a javaslat több fontos…
Az Alaptörvény 14 évvel a hatályba lépése után sem tudta betölteni az alkotmányok alapvető szerepét….
A tervezett módosítások több közjogi pozíciót és intézményt érintenek. A javaslatok között van a köztársasági…
Papp László, Debrecen polgármestere csütörtöki Facebook-bejegyzésében visszautasította Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő lemondására vonatkozó felhívásukat….
Magyar Gripen-vadászgép A honvédelmi miniszter szombat délután bejelentette, hogy magyar vadászgépek figyelmeztették a légtérbe tartó,…
Csütörtökön a Velencei Bizottság delegációja, élén Marta Cartabiával, ellátogatott a Parlamentbe, ahol találkozott Forsthoffer Ágnes…
Bodacz Balázs korábban az ATV-nél dolgozott, előtte pedig a HírTV Célpont című műsorának volt munkatársa. A…
Vitézy Dávid beszédet mondott a Közlekedési és Beruházási Minisztérium körülbelül 1700 alkalmazottjának, hangsúlyozva, hogy 1990…
A Kontroll elismerte, hogy tévedett, miután kiderült, hogy Pócs János fideszes országgyűlési képviselő kertjében tűzoltótömlővel…