Sulyok Tamás újévi köszöntőjét rendhagyó duettben adta elő Kapu Tiborral
Mintegy tízperces, közös újévi köszöntőt mondott éjfél után Sulyok Tamás köztársasági elnök és Kapu Tibor magyar űrhajós, de az esemény több szempontból is formabontó volt. Egyrészt sokáig úgy volt, hogy ilyen beszéd nem is lesz, majd lett, de felváltva beszéltek. A köszöntőt az államfő kezdte, aki azt hangsúlyozta, hogy az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá…
