Erősen megcsappant az érdeklődés az Orbán-interjúk iránt

Erősen megcsappant az érdeklődés az Orbán-interjúk iránt

„1 millió Rónai néző nem tévedhet” – büszkélkedett tavaly novemberben a Facebookon Orbán Viktor az ATV Youtube-csatornájának adott interjúja nézettségével. A fideszes propaganda rögtön azzal kontrázott rá erre, hogy ugyanitt pár nappal korábban Magyar Péter interjújára sokkal kevesebben voltak kíváncsiak. Ebből levonhatjuk a következtetést, hogy a Fidesz számára a siker egyik fontos mérőszáma az online…

Részletek
Mivel hideg van, senki ne számítson pontos vonatokra és buszokra, figyelmeztet a MÁV

Mivel hideg van, senki ne számítson pontos vonatokra és buszokra, figyelmeztet a MÁV

Mint írják, a Volán-járatok közlekedésében késésekkel és kimaradó járatokkal kell számolni, egyes településeken kimaradhatnak megállók. Baranya vármegyében a járatok nem érintik Dinnyeberki, Magyarsarlós, Vajszló, Kórós, Borsod-Abaúj-Zemplénben Csenyéte, Kánó, Imola megállót, Komárom-Esztergomban Tagyospusztát, Somogyban Gadányt. A téli időjárás miatt a vasúti közlekedésben is hosszabb menetidővel, kimaradó járatokkal lehet számolni, itt esetenként váltóállítási probléma nehezítheti a forgalmat….

Részletek
Íme a top 10 legjobban fizető szakma Magyarországon

Íme a top 10 legjobban fizető szakma Magyarországon

Az elmúlt öt évben az orvosok bére nőtt a legnagyobb mértékben a hazai szakmák közül, politikusnak lenni pedig közel sem a legjobban fizető „foglalkozás” volt Magyarországon a vizsgált időszakban, ha pusztán a fizetési adatokat nézzük – derült ki a HVG összesítéséből. A portál annak járt utána, hogy az elmúlt években mely foglalkozások biztosították és biztosítják…

Részletek
Megszólalt Lázár János a vasútról

Megszólalt Lázár János a vasútról

Megszólalt az építési és közlekedési miniszter az extrém időjárási helyzetről. Miután a hét elején annyi hó esett, amennyit már évek óta nem láttunk és extrém hideg is tombol, a hét vége felé megérkezett az ónos eső is. Lázár János szerint a vasút rendben van, és autóbusszal is csak néhány települést nem lehet megközelíteni. A vonatok…

Részletek
A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is – figyelmeztet a rendőrség

A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is – figyelmeztet a rendőrség

Hó lepi be a részben befagyott Csónakázó-tavat Nagykanizsán 2026. január 8-án hajnalban (Fotó: MTI/Varga György) Egyes szakaszokon már a Duna is elkezdett befagyni. A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is – hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton. A rendőrség honlapján közzétett videóban Prohászka Richárd rendőr alezredes, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának…

Részletek
Nagypályás dílerre csaptak le a rendőrök

Nagypályás dílerre csaptak le a rendőrök

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozói a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat és a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival összehangolt akcióban január 8-án fogták el Nyíregyházán a helyi P. A.-t. Éppen akkor, amikor a megvásárolt kábítószert szállította, hogy továbbértékesítse írta meg a police.hu. A rendőrök közel 13 ezer adag drog piaci forgalomba kerülését akadályozták meg…

Részletek
Európa irigykedhet, Magyar Péter pedig felkötheti a gatyáját

Európa irigykedhet, Magyar Péter pedig felkötheti a gatyáját

Orbán Viktor a Facebook-oldalán foglalta össze röviden, hogy mi mindenre volt eddig képes a Fidesz.„Egy bizonytalan világban a legnagyobb érték a biztonság. Ránk mindig lehetett számítani. Amikor a pénzügyi válságtól szenvedett Európa, mi itt voltunk. Amikor migránsok ostromolták a határainkat, mi itt voltunk. Amikor egy világjárvány tombolt, mi itt voltunk. És itt vagyunk most is,…

Részletek
Index – Belföld – Még hidegebb levegő és még több hó érkezik, több vármegyére kiadták a figyelmeztet…

Index – Belföld – Még hidegebb levegő és még több hó érkezik, több vármegyére kiadták a figyelmeztet…

Szombaton sok felhőre, többfelé párás, néhol ködös időre számíthatunk, legfeljebb átmeneti szakadozások lehetnek helyenként – közölte időjárás-előrejelzésében a HungaroMet. Napközben inkább csak helyenként lehet hószállingózás, gyenge hóesés, az esti órákban azonban észak felől hidegfront érkezik elszórtan havazás, hózápor kíséretében. A légmozgás késő délutánig gyenge vagy mérsékelt marad, majd az északiasra forduló szél főként a Dunántúlon…

Részletek
Soha nem kerestek ilyen jól a tanárok, egyre nagyobb az érdeklődés a pedagóguspálya iránt

Soha nem kerestek ilyen jól a tanárok, egyre nagyobb az érdeklődés a pedagóguspálya iránt

A pedagógusbér-emelés célja, hogy a tanári pálya valódi alternatívát jelentsen a fiatal diplomások számára, és a pályán lévő tanárok a munkájukra tudjanak koncentrálni – mondta Horváth Péter a Magyar Nemzetnek. Fotó: Gazdag Mihály A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szerint elhivatott, szakmailag felkészült pedagógusokra van szükség, ehhez pedig elengedhetetlen a versenyképes jövedelem. Kiemelte: a pedagógusbér-emelés alapja a…

Részletek
Havazás, ónos eső nehezíti a közlekedést, számtalan vonat kimarad, sok település nem érhető el bussz…

Havazás, ónos eső nehezíti a közlekedést, számtalan vonat kimarad, sok település nem érhető el bussz…

Hosszú listában sorolja a Mávinform az oldalán, hogy mely járatok álltak le vagy késnek jelentősen a havazás, a jeges útpályák és a hóátfúvások miatt. Öröm az ürömben, hogy az ország valamennyi Volán buszjáratán a vonatjegyek is érvényesek, valamint a MÁV vonatain is elfogadják az autóbuszokra érvényes jegyeket visszavonásig. Néhány vasúti probléma a teljesség igénye nélkül:…

Részletek