Orbán Viktor: Régi baloldal, új szereposztásban – a tét most a háború miatt nagyobb

Orbán Viktor: Régi baloldal, új szereposztásban – a tét most a háború miatt nagyobb

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy értékelése szerint az ellenzék gazdaságpolitikai gondolkodása nem változott 2022 óta, a különbséget igazából az jelenti, hogy időközben megjelent a háború, és vele együtt a brüsszeli és ukránbarát irányvonal. A miniszterelnök szerint az ellenzék 2022 óta lényegében nem változott, mert ugyanazok az emberek, tanácsadók…

Részletek
A gyanú szerint egy férfi megölt és kirabolt egy prostituáltat, hogy ebből fegyvert vegyen, amivel p…

A gyanú szerint egy férfi megölt és kirabolt egy prostituáltat, hogy ebből fegyvert vegyen, amivel p…

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a letartóztatását egy férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint megölt, majd kirabolt egy prostituáltat. Azzal gyanúsítják, azért tette ezt, hogy legyen pénze egy illegális fegyverre, amivel politikusokat akart volna megölni vagy megtámadni – derült ki a bíróság pénteki közleményéből. Január 5-én saját, XIII. kerületi lakásában szexuális szolgáltatás nyújtásának céljával…

Részletek
Három kisgyereket találtak a rendőrök egy romos kőbányai házban

Három kisgyereket találtak a rendőrök egy romos kőbányai házban

Három kisgyereket mentettek ki a kőbányai rendőrök egy romos épületből – közölte a Rendészeti Államtitkárság a Facebookon pénteken. A járőrök egy víz és áram nélküli, fóliával takart ablakú, lakhatatlan épületben találtak rá kedd este egy 2,5 éves kisfiúra és egy 5,5, valamint 7,5 éves kislányra és az apjukra. Az ozorai férfi a rendőröknek elmondta, az…

Részletek
BKK: Inkább busszal menjenek fel a Normafára

BKK: Inkább busszal menjenek fel a Normafára

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra kéri a télies időt kihasználó kirándulókat, hogy a hétvégén autó helyett lehetőleg a BKK járataival menjenek a Normafához, mert a várható nagy forgalom miatt gyorsan megtelnek a parkolóhelyek – tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t. A járatok a szombati munkanapon a tanszünetben érvényes munkanapi menetrend szerint közlekednek, így a…

Részletek
Trump segíthet legyőzni Magyar Pétert Orbánnak

Trump segíthet legyőzni Magyar Pétert Orbánnak

Donald Trump várhatóan a 2026-ös év elején látogat Magyarországra, ami Orbán Viktor meghívásának és a két politikus tízéves barátságának köszönhető Az esemény során jelentős biztonsági intézkedések várhatóak, ideértve az infrastruktúra korlátozásait is Trump és Orbán a tízéves kapcsolatuk során több alkalommal valósították meg egymás politikai támogatását nemzetközi eseményeken Magyarországra jöhet Donald Trump, az Egyesült Államok…

Részletek
Elhunyt Kolosi Tamás (1946-2026) | Magyar Hang

Elhunyt Kolosi Tamás (1946-2026) | Magyar Hang

Kolosi Tamás (Fotó: Szilágyi Lenke) Hosszan tartó betegség után január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki Zrt. alapító elnöke – adta hírül a Líra. Kolosi Tamás 1946 március 11-én született polgári családban. Az Eötvös Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE magyar-filozófia-esztétika szakára járt, ezt követően szociológus képzésben vett…

Részletek
Felismered ezeket a havas magyar városokat? Ez a játék könnyen megtréfál!

Felismered ezeket a havas magyar városokat? Ez a játék könnyen megtréfál!

Vastag hó borítja az utcákat, csizmás járókelők sietnek a dolgaikra, a villamosok és buszok lassan küzdik át magukat a téli városon – de vajon hol járunk? Ebben a kvízben régi fotókat mutatunk hófödte magyar városokról, amelyek első pillantásra ismerősnek tűnhetnek, mégis könnyen becsapnak. A múlt téli pillanatai sokszor egészen más arcát mutatják azoknak a helyeknek,…

Részletek
A baloldal jól bevált módszeréhez nyúlhat Magyar Péter – ehhez már meg is kapta a kezdő támogatást

A baloldal jól bevált módszeréhez nyúlhat Magyar Péter – ehhez már meg is kapta a kezdő támogatást

Emlékeztettek, az elmúlt harminc év legsúlyosabb kampányfinanszírozási botránya robbant ki, amikor 2022 augusztusában Márki-Zay Péter elszólta magát arról, hogy az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom még júniusban, tehát jóval az országgyűlési választások után is több száz milliós támogatást kapott az Egyesült Államokból, az Action for Democracy (A4D) nevű szervezettől. Ennek a szervezetnek a vezetője pedig…

Részletek
Index – Belföld – Lezárta a rendőrség a nyíregyházi fideszes jelölt vadászbalesetének vizsgálatát

Index – Belföld – Lezárta a rendőrség a nyíregyházi fideszes jelölt vadászbalesetének vizsgálatát

Korábban beszámoltunk arról, hogy vadászbalesetben megsérülhetett Polgári András, a Fidesz nemrég bejelentett nyíregyházi országgyűlési képviselőjelöltje. A politikus december 28-án, telefonálás közben lőhette lábon magát, a hírek szerint kórházba vitték, és többször meg kellett műteni. A rendőrség az ügyben semmilyen információt nem adott ki, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság pénteken a 24.hu-val azt közölte, hogy:  A lefolytatott eljárásában büntetőjogi…

Részletek
Újabb kellemetlen parkolási ügy Baranyi Krisztina körül – A saját parkolóhelye le van tisztíttatva…

Újabb kellemetlen parkolási ügy Baranyi Krisztina körül – A saját parkolóhelye le van tisztíttatva…

A Futó Boglárka, a HírTv riportere által a közösségi oldalán közzé tett videó alapján Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere kínos helyzetbe került a saját önkormányzati parkolóhelye miatt a jelenlegi rendkívüli hóhelyzetben.  Miközben Ferencváros közterületei a havazás után áldatlan állapotban maradtak, a polgármester önkormányzat előtti parkolóhelye viszont feltűnően rendezett képet mutat. Futó Boglárka a HírTv riportere videót…

Részletek