a kormány megerősítette, a hajléktalanok ellátása az ítéletidőben is biztosított

a kormány megerősítette, a hajléktalanok ellátása az ítéletidőben is biztosított

A belügyminiszter közölte, hogy önkormányzati feladat, de ettől függetlenül a szociális területért felelős Fülöp Attila államtitkár feladatul kapta, hogy valamennyi önkormányzatot értesítse ki. Ezen kívül vörös riasztást rendeltek el ezen a területen. Hozzátette: a vörös riasztás azt jelenti, hogy felszabadították a személyi korlátokat a hajléktalanellátó intézetekben. Jelen pillanatban is több mint 20 százalék még a…

Részletek
Index – Belföld – Norvégiában fogtak el egy gyermekpornográf felvételeket megosztó magyar férfit

Index – Belföld – Norvégiában fogtak el egy gyermekpornográf felvételeket megosztó magyar férfit

Oslóban fogtak el egy 45 éves magyar férfit aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói indítottak gyermekpornográfiával gyanúsítanak – írja a police.hu. A KR NNI tavaly kezdett el nyomozni egy ügyben gyermekpornográfia miatt. A beszerzett bizonyítékok alapján kiderült, hogy Zs. György azzal gyanúsítható, hogy 2024 augusztusában három nap alatt összesen 144 gyermekpornográf…

Részletek
Megköszönte a miniszter a szakképzésben tanuló diákok munkáját a hóeltakarításban

Megköszönte a miniszter a szakképzésben tanuló diákok munkáját a hóeltakarításban

Hálás köszönet illeti a szakképzési centrumokhoz tartozó intézmények 7 885 tanulóját és 50 felnőttképzésben részt vevő munkatársát, akik példamutató összefogással segítették a hóeltakarítást és a síkosságmentesítést – írta Hankó Balázs. A kultúráért és innovációért felelős miniszter kiemelte, ezzel nemcsak a közlekedés biztonságához járultak hozzá, hanem megmutatták a szakképzés valódi erejét is. Közel nyolcezer szakképzésben tanuló…

Részletek
Telex: Megnyitott a pécsi sípálya

Telex: Megnyitott a pécsi sípálya

Síelő és szánkózók a pécsi sípályán 2026. január 5-én – Fotó: Ruprech Judit / MTI Csütörtök délelőtt 11 órakor megnyitott a pécsi sípálya, a behavazott Misina-tetőn ismét elindult a pálya felvonója. Mint a Sielok.hu figyelmeztet, a lesiklópálya erős piros besorolású, vagyis csak haladó és gyakorlott síelőknek ajánlott, kezdőknek nem javasolt. Az oldal szerint rég volt…

Részletek
Jogerős ítélet ellenére sem árulja el a Honvédelmi Minisztérium, ki adott engedélyt Ruszin-Szendi vi…

Jogerős ítélet ellenére sem árulja el a Honvédelmi Minisztérium, ki adott engedélyt Ruszin-Szendi vi…

A Kúriához fordult a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó HM EI Zrt., hogy ne kelljen válaszolniuk az Átlászó közérdekű adatigénylésére, miután az első- és a másodfokú bíróság is erre kötelezte őket – számolt be a portál. A lap arra volt kíváncsi, hogy a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó HM EI Zrt. tulajdonába tartozó ingatlant kinek az utasítására…

Részletek
Ilyen állapotban vannak a főutak a nagy havazás után

Ilyen állapotban vannak a főutak a nagy havazás után

A főutak állapota folyamatosan javul, a Dunántúlon már csak Tapolca környékén, a Tiszántúlon pedig Békés vármegyében latyakos, mindenütt máshol sónedves vagy felszáradóban van a burkolat – közölte az Útinform csütörtök délután a honlapján. Mint írják, országszerte csapadékmentes, többnyire napos az idő. A látási viszonyok kedvezőek, köd sehol nem zavarja a közlekedést. A gyorsforgalmi utak közül…

Részletek
Extrém hideg várható péntek reggel az ország több részén

Extrém hideg várható péntek reggel az ország több részén

Érkezik a szokatlan hideg (Forrás: a HungaroMet Facebook-oldala) Nagy területen csökkenhet mínusz 15 Celsius-fok alá a hőmérséklet, egyes helyeken akár mínusz 20 foknál is hidegebb lehet péntek reggelre – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. Emiatt több megyében is figyelmeztetés van érvényben az extrém hideg miatt. Mint írták, a hőmérséklet gyorsan zuhan éjszaka, ugyanis ekkorra…

Részletek
Magyarország migránsmentes ország, és az is marad

Magyarország migránsmentes ország, és az is marad

Orbán Viktor újabb videórészletet mutatott a közösségi oldalán a hétfői nemzetközi sajtótájékoztatójáról. A miniszterelnök ebben a migrációról beszél. Orbán Viktor egyértelművé tette, Magyarország migránsmentes ország Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldalaOrbán Viktor: Ebből nem engedünk! A kormányfő a videóban kijelentette, hogy Közép-Európa migránsmentes lesz, nem lesz bevándorlótérség. Magyarország migránsmentes ország, és az is marad. Ebből nem engedünk!…

Részletek
Ilyen nyíltan addig senki nem szólt a romániai magyarok elnyomásáról – olvasson bele az Advent a Hargitánról szóló III/III-as jelentésbe!

Ilyen nyíltan addig senki nem szólt a romániai magyarok elnyomásáról – olvasson bele az Advent a Hargitánról szóló III/III-as jelentésbe!

..akik látták, azoknak egyöntetű véleményük: eddig ilyen nyíltan nem szóltak még magyar szocialista színházban a romániai magyarelnyomásról. Ennek markáns bizonyítéka a dráma kulcsmondata: »Add vissza nekünk Uram, a kiáltás jogát és vedd el Tőlünk Uram, a hallgatás kötelességét.« Ez a szinte imába foglalt jajkiáltás vastapsot aratott. Aztán a dráma helyszínének a neve: Nagy Romlás. Szinte leplezetlenül…

Részletek
Index – Belföld – „Meggyőződésem, hogy őt agyonverték” – megszólalt Dudás Miklós nagyapja

Index – Belföld – „Meggyőződésem, hogy őt agyonverték” – megszólalt Dudás Miklós nagyapja

„Nem tudom, hányan és kik bántalmazták, de az biztos, hogy a nyakán volt valami ütés” – megszólalt Dudás Miklós nagyapja, akinek meggyőződése, hogy unokáját is „egyszerűen agyonverték”. Az idősebb Dudás István a Blikknek elmondta, hogy sokszor beszélt vele, utoljára pedig nem sokkal a halála előtt is. Mikike nem volt rossz gyerek, ő egy igazi sportember volt….

Részletek