A kormánykritikus erőknek különösen fontos lesz Budapest a 2026-os országgyűlési választáson, az eddigi választói magatartás alapján ugyanis szinte elképzelhetetlen ellenzéki győzelem a fővárosi mandátumok túlnyomó többségének megszerzése nélkül.
Budapesten a választókörzetek átrajzolása után 18 helyett már csak 16 egyéni parlamenti helyet osztanak ki, és a felmérések alapján a legtöbb helyen az ellenzéki jelölt lesz a voksolás esélyese. A helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy várhatóan a Demokratikus Koalíció, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és más formációk is indítanak jelölteket, így az ellenzéki szavazatok több részre oszlanak majd.
Az már korábban eldőlt, hogy Budapest 3-as körzetében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke indul majd a párt jelöltjeként, ezen a helyen pedig előválasztás sem lesz.
Az előválasztás első fordulója november 23-24-én lesz (ekkor a Tisza szigetek tagjai szavazhatnak), a második forduló pedig november 25-27. között lesz (ekkor minden helyi lakos részt voksolhat.) Az eredmény november 30-án válik nyilvánossá, ekkor jelenti be a TISZA mind a 106 egyéni jelöltet.
A Tisza Párt bemutatása alapján ők lesznek a jelölt-aspiránsok:
Budapest 1-es körzet (központja V. kerület, Belváros)
1) Dr. Rák Richárd jogász, közgazdász, európai uniós szakjogász, a kormányzás- és vezetéstudományok mestere, valamint a digitális jog tudományos doktora. Bemutatkozása szerint jelentős tapasztalatot szerzett az uniós és közjogi kérdésekben, valamint az egészségügyi és gazdasági érdekképviselet terén. A Tisza programalkotásának és kampányainak aktív résztvevője.
A választókerület megoldandó problémájának tartja az oktatási, egészségügyi, kulturális és szociális intézmények állapotának javítását, valamint az ott dolgozók megbecsülését. Fontos számára „a tisztességtelenül átjátszott közvagyon visszaszerzésének kezdeményezése”, illetve a közlekedési és gyalogos infrastruktúra fejlesztése.
2) Szabó Péter Mihály politológus. Bemutatkozása szerint hisz abban, hogy a helyi problémákra a helyi válaszok a leghatékonyabbak, de ehhez szerinte „valódi polgári öntudatra és erős, működő intézményekre van szükség”.
Szerinte a legsürgősebb feladat a jogállamiság megerősítése, hogy az állam ne terjeszkedjen túl, és a szabadság ne csak papíron létezzen.
Korábban független képviselőként indult a VI. kerületben, önkénteskedik civil szervezetekben, és főállásban dolgozik a TISZA aktivistájaként is.
Fontos számára a kulturális és építészeti örökség megóvása, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és akadálymentesítése, valamint az önkormányzatok zavartalan működésének biztosítása a világos, tisztázott hatáskörök révén.
3)Tanács Zoltán 25 éven át vezetési és informatikai tanácsadóként dolgozott ugyanannál a nemzetközi cégnél, ahol tulajdonos partnerként 300 millió eurós árbevételű, 2000 fős vállalat stratégiai és működésfejlesztési projektjeit irányította. Bemutatkozása szerint polgármesterekkel, miniszterekkel és vállalatvezetőkkel dolgozott Európában és más kontinenseken, jelenleg pedig a TISZA szakpolitikai programjának kidolgozását és a kormányzásra való felkészülését vezeti.
Szerinte a jelenlegi hatalom „Magyarországot az Európai Unió perifériájára sodorta”. „Egy olyan országért dolgozik, ahol nincs korrupció, az állam szolgáltat, a munka tisztességes megélhetést ad, az oktatás érték, a környezet egészséges – ahol jó magyarnak lenni, és ahonnan a gyerekek nem elmenni akarnak”.
Képviselőként azt tartaná feladatának, hogy a helyiek igényeit beépítse a kormányzati döntéshozatalba, és összehangolja országos és helyi felelősségét. Célja továbbá a turizmus és lakhatás egyensúlyának megteremtése, a közlekedés és közterek fejlesztése, valamint a Várnegyed és Belváros történelmi értékeinek és zöldfelületeinek védelme.
Budapest 2-es körzet (központja VIII. kerület, Józsefváros)
1) Bódis Kriszta író, pszichológus és dokumentumfilmes, három évtizede dolgozik a szegénységben élő közösségekért. Az ELTE-n végzett, majd közel száz dokumentumriportot és több egész estés filmet készített. A Van Helyed Alapítvány és komplex oktatási modellje az ő munkájának eredménye.
Azt vallja, azért lehet hiteles jelölt, mert nemcsak kutatóként és szakértőként, hanem terepen dolgozó alkotóként is pontosan érti a VIII. és a IX. kerület társadalmi problémáit.
Fontos számára az oktatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés megteremtése: minőségi közoktatás, gyermekvédelem, integrált szociális-egészségügyi ellátás és olyan helyi programok, amelyek valóban kitörést adnak a szegénységből.
2) Borsós Gabriella pedagógusdiplomával és romológiai tanulmányokkal érkezett a közélet közelébe.
Három fő ügyet kíván képviselni: a droghelyzet rendezését, amely ma méltatlan körülményeket teremt a városrészben; a tiszta és átlátható lakhatási viszonyok megteremtését, ahol nem mutyik döntik el, ki hol élhet; valamint az infrastruktúra fejlesztését, hiszen miközben új lakóparkok nőnek ki a földből, a kerület alapvető szolgáltatásai nem tudtak lépést tartani a növekedéssel.
3) Lovkó Luca az ELTE német–angol nyelvtanári szakán végzett, social media menedzserként dolgozott, illetve szaktanácsadóként segítette magyar diákok németországi továbbtanulását.
Céljai között szerepel, hogy Józsefváros, Ferencváros és környéke egyedülálló értékeiért és fejlődéséért dolgozzon.
Budapest 4-es körzet (központja II. kerület)
1) Bulyovszky Róz három gyermeket nevel, jelenleg személyi asszisztensként dolgozik. Közvetlen tapasztalatait az Oktatási Minisztérium háttérintézményében, megyei önkormányzatnál szerezte.
Meggyőződése, hogy a túlépítettséggel szemben védeni kell a zöldterületeket, a tiszta levegőt és azt az élhető környezetet, amely a térség identitása. Hivatásának érzi a körzetben élő rászorulók támogatását is, mert szerinte a budai kerületek csillogása mögött sokan küzdenek mindennapi nehézségekkel. Ugyanilyen fontos számára egy olyan egészségügyi rendszer, amelyben a minőség nem szerencse kérdése, és egy olyan oktatás, amely minden gyereknek esélyt ad.
2) Dr. Koncz Áron jogász-ügyvéd végzettséggel rendelkezik, jelenleg turisztikai vállalkozóként dolgozik.
Központi kérdésnek tartja a megélhetés és a mindennapi biztonság megerősítését: hogy mindenki rendezett, fejlődő környezetben élhessen, és végre megoldódjanak az agglomerációs ingázás okozta mindennapos dugók. Emellett kiemelten fontos számára a közszolgáltatások fejlesztése – a helyi oktatás, egészségügy és közlekedés javítása, különösen a Szent János Centrumkórház megújítása –, valamint az erős, együtt döntő helyi közösség építése.
3) Sólyom Zoltán egy multinacionális cég vezetése után alapította meg saját tanácsadó vállalkozását, amelyet ma már a lánya irányít, és amely 90 család megélhetéséért felel.
A választókerület fontos feladatának tartja a közlekedési gondok megoldását. Közlekedésmérnöki karon végzettként érti az autósok, a tömegközlekedők, a kerékpárosok és a gyalogosok problémáit. Célja a dugók, az átmenő forgalom és a parkolási nehézségek csökkentése, hogy élhetőbb legyen a mindennapi közlekedés.
Budapest 5-ös körzet (központja VI. kerület, Terézváros)
1) Mészáros Mónika vállalkozó, közgazdász és rendezvényszervező. Több mint húsz éve dolgozik gazdasági és biztosítási területen, fontos számára a nők testi-lelki jóléte, prevenciós és egészségügyi rendezvényeket szervez, valamint páciensjogvédő egyesületet vezet. Másfél éve önkéntesként segíti a TISZA munkáját.
Kiemelten fontos számára, hogy a nők egészsége, autonómiája és biztonsága ne mellékszereplő legyen, hanem a döntéshozatal egyik fontos eleme. Az egészségügy helyreállítása prioritás számára.
2) Weigand István húsz éven át szolgált határőrként és rendőrtisztként, kiemelt főnyomozóként országos ügyeken dolgozott. Négy éve saját asztalos vállalkozást vezet, így a közszférát és a vállalkozói világot egyaránt ismeri.
Számára fontos cél a lakókörnyezet javítása, a kerület zöldfelületeinek növelése a túlzott beépítésekkel szemben, valamint a parkolási gondok érdemi rendezése a helyi lakosok érdekében.
3) Tancsa Balázs közgazdász, egy nemzetközi cég középvezetője.
Célja, hogy mindkét kerület megtalálja a saját belső egyensúlyát a népszerűség, a gazdasági szerep és az élhetőség összehangolásával. Ehhez szeretné elérni, hogy a választókerület az államtól valódi partnerséget, kiszámítható forrásokat kapjon.
Budapest 6-os körzet (központja XIV. kerület, Zugló)
1) Dananaj Tamás biztonságtechnikai mérnök. Sürgető feladatnak tartja a közbiztonság megerősítését, emellett fontos számára a nagyberuházók szigorú ellenőrzése és a közlekedés fejlesztése – a tömegközlekedés korszerűsítése, a 4-es metró meghosszabbítása.
2) Dr. Szabó Mátyás fejlesztéspolitikai szakértő, húsz éve dolgozik települési, megyei, országos és uniós szinten. Közgazdász–szociológus végzettséggel rendelkezik, a legsürgetőbb feladatnak a VII. kerületi területek – különösen a Garay tér és környéke – szociális városfejlesztésének elindítását tartja. Úgy látja, hogy valódi felzárkóztatás nélkül ez a környék nem tud biztonságosabbá, rendezettebbé és élhetőbbé válni, ezért ezt tekinti a munka alapjának.
Emellett fontosnak tartja az ingázásból fakadó, egyre elviselhetetlenebb parkolási nyomás csökkentését, mert ez mára napi szintű életminőségi problémává vált. Meggyőződése, hogy a Városliget északi és a Rákosrendező területének fejlesztése akkor szolgálja igazán a helyiek érdekeit, ha az átlátható, részvételen alapuló döntésekkel valósul meg.
3) Velkey György László negyvenéves szociológus és irodalomtörténész, aki keresztény nagycsaládból érkezve a Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett doktori fokozatot és ugyanott oktatóként is dolgozott. Kabinetfőnökként Magyar Péter közvetlen munkatársa.
Legfontosabb helyi céljai között szerepel, hogy emberléptékű, élhető belső kerületeket építsen, amelyek nem csupán látványosságok, hanem valódi otthonok maradhatnak. Emellett kiemelten fontosnak tartja a Nyugati-pályaudvartól induló rozsdaövezet rendezését.
Budapest 7-es körzet (központja X. kerület, Kőbánya)
1) Móró Gábor 33 éves egyéni vállalkozó, full-stack webfejlesztőként és másodállású villanyszerelőként dolgozik.
Fontosnak tartja az idősek és a fiatal családok mindennapi biztonságát, könnyen elérhető egészségügyei és szociális szolgáltatásokkal. Továbbá elengedhetetlennek tartja a lakótelepek leromlott infrastruktúrájának rendbetételét, tiszta, zöld, élhető közterekért dolgozna.
2) Szabó Antal nyugállományú rendőr alezredes és önkéntes tartalékos katona, 36 éve él Kőbányán. Pályáját a X. kerületi Rendőrkapitányságon kezdte, folyamatosan képezte magát, főiskolai és egyetemi diplomát szerzett. Több szakmai elismerésben részesült, így rendőrségi tanácsosi címet is kapott. Hivatását alezredesként zárta le.
Jelöltként az egészségügyben kiemelten fontosnak tartja a helyi kórházak fertőzéseinek feltárását, valamint egy olyan intézkedési terv kidolgozását, amely valódi javulást eredményez. A hajléktalanság kezelését összetett helyi problémának látja, ezért a hajléktalan emberek társadalmi visszailleszkedését, szociális programok erősítését sürgeti. A közbiztonság javításáért az Örs vezér terén a használaton kívüli „Gomba” épület rendőrőrssé alakítását javasolja, Kőbányán pedig – a Liget tér és környéke számára – egy mobil rendőrőrs telepítésével biztosítana folyamatos rendőri és közterület-felügyeleti jelenlétet.
3) Trentin Balázs 51 éves közgazdász, a TISZA országos közösségépítő munkájában vesz részt, a mozgalomhoz 2024-ben csatlakozott.
Azért dolgozik, hogy mindenki következmények nélkül szólalhasson meg. Szeretné megerősíteni a helyi és országos közösségeket, hogy legyen tere a valódi párbeszédnek és a bátor kiállásnak. „Ezt pedig a mindennapi gondok következetes, tisztességes képviselete követi: legyen szó közbiztonságról, mélyszegénységről, közművekről, oktatásról vagy egészségügyről” – írta magáról.
Budapest 8-as körzet (központja XIX. kerület)
1) Dobos Dániel minőségügyi mérnökség vezető, egykor hivatásos honvéd mérnök tisztként szolgált, később mérnök-közgazdászként, jelenleg pedig minőségügyi vezetőként.
Képviselőként a legsürgősebb feladatnak azt tartja, hogy a közszolgáltatások végre valóban az embereket szolgálják. Ez számára működő és elérhető egészségügyet jelent: fejlesztett háziorvosi rendszert, rövidebb várólistákat, rendezett szakrendeléseket és alapellátást.
Fontosnak tartja a helyi gazdaság megerősítését is: egyszerűbb ügyintézést, átlátható pályázatokat, kisebb terheket a kispesti vállalkozásoknak, hogy új munkahelyek jöhessenek létre. Emellett korszerű iskolákért, pályaorientációért és bővülő sportlehetőségekért dolgozna, hogy a fiataloknak legyen miért itt építeniük a jövőt.
2) Félegyházi Zoltán kispesti vállalkozó, menedzser, nyolc év németországi munka után költözött haza, itthon az autóipari kutatás-fejlesztésben dolgozott.
Tisztességes, kiszámítható gazdasági környezet megteremtéséért dolgozna, amely erősíti a helyi kkv-kat és stabil alapot ad a családoknak. Fontos számára, hogy a közvagyon sorsa átlátható legyen és a közösséget szolgálja. Hosszú távon modern, biztonságos állami digitális rendszereket szeretne, amelyek csökkentik a bürokráciát, gyorsítják az ügyintézést.
3) Dr. Virágh Gabriella több mint három évtizede dolgozik orvosként, dolgozott intenzív osztályon és a nemzetközi gyógyszeriparban is Ázsiától Afrikáig. Ma háziorvos, és oktató családorvos a Semmelweis Egyetemen.
Rendezné a parkolási helyzetet Wekerlén, különösen a Shopmark környékén. Megoldást keres a IX. és XIX. kerület határán fekvő kiserdő környezetében jelentkező szociális és biztonsági nehézségek kezelésére. A legsürgetőbb feladatnak pedig a XIX. kerületi, nagyszámban betöltetlen háziorvosi körzetek helyzetének rendezését tartja.
Budapest 9-es körzet (központja XXI. kerület, Csepel)
1) Dr. Derecskei Zsuzsanna ügyvéd, azért dolgozna, hogy a kerület és az ország újra biztonságos, kiszámítható és fenntartható legyen.
Fontos feladatnak tartja a közbiztonság megerősítését, mert szerinte sok az éjszakai atrocitás. A csepeli közlekedési káosz felszámolását és a Gubacsi híd rendezését nélkülözhetetlennek látja, ahogy a Csepel Művek rehabilitációját is. Fontosnak tartja továbbá olyan közösségi terek kialakítását, ahol a fiatalok sportolhatnak, találkozhatnak, az idősek pedig valódi közösséget találhatnak. Meggyőződése, hogy a kerület egy olyan képviselőt érdemel, aki köztük él, köztük jár, és első kézből ismeri a mindennapi valóságot.
2) Győrfi Krisztina vállalkozó, műszaki menedzser és közgazdász, jelenleg államtudományt tanul.
Kiemelten fontos számára Dél-Pest fejlődésének újraindítása, így az infrastruktúra megújítása is: a HÉV, a hidak és az utak korszerűsítése. Nagy hangsúlyt helyezne a logisztikai és élhetőségi szempontok jobb összehangolására, valamint a helyi egészségügyi és szociális ellátás megerősítésére, benne a kórház fejlesztésére. Fontos neki a KKV-k támogatása, a rozsdaövezetek megújítása és a zöld fejlesztések ösztönzése.
3) Dr. Kátai-Németh Vilmos csepeli egyéni ügyvéd, és fekete öves aikidómester. „Látássérült emberként célja megmutatni, hogy hátrányból is lehet egy teljes életet felépíteni” – írták róla.
Fehér kard néven önvédelmi rendszert fejlesztett látássérültek számára, hogy ezzel is segítse őket a biztonságos, önálló élet megteremtésében.
Képviselőként azért dolgozna, hogy a kerület végre megkapja, „ami jár”: erősebb egészségügyet, megbízható közlekedést és kiszámítható környezetet a családoknak és a vállalkozásoknak. Sürgető feladatnak tartja a helyi egészségügyi ellátás fejlesztését. Célja, hogy Csepelnek újra legyen kórháza. Emellett támogatná a kis- és középvállalkozások megerősítését, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, a kisgyermekes szülők rugalmas munkalehetőségeit, a HÉV felújítását és sűrítését, a torlódások csökkentését és a kerékpárutak bővítését.
Budapest 10-es körzet (központja XXII. kerület, Budafok-Tétény)
1) Hajdú Márton húsz éve dolgozik külföldön diplomataként és az uniós intézményekben magyar tisztviselőként.
Fontos számára, hogy az önkormányzatok valódi mozgásteret kapjanak és a helyiek tapasztalatain alapuljanak a döntések. Hisz abban, hogy Budapest minden polgára egyenrangú, ezért a külső kerületek fejlesztése – különösen a közlekedés javítása – éppoly fontos, mint a belvárosé. Emellett elkötelezett a bürokrácia csökkentése és a vállalkozások terheinek mérséklése mellett.
2) Kulcsár Krisztián jogász, közgazdász és sportvezető, négyszeres olimpikon és világbajnok párbajtőröző, aki a sport mellett komoly pénzügyi és vezetői tapasztalatot szerzett: dolgozott a CIB Banknál, a BÁV Zrt. vezérigazgatója volt, később pedig a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként is dolgozott.
Fontosnak tartja, hogy a szabadidősport és a gyermekek mozgása is nagyobb figyelmet kapjon. Egyik legsürgősebb feladatnak az Újbudai Duna-part élhető, zöld rehabilitációját, másrészt a választókerület egyéb zöldfelületeinek fejlesztését tartja. Emellett nagyon fontosnak tartja a közlekedés fejlesztését: a 4-es metró meghosszabbítását Budaörsig és Nagytétényig.
3) Paróczi Réka közgazdász, tanár, több multinacionális cégnél szerzett pénzügyi tapasztalatot. Szerinte a legsürgősebb feladat a körzet alapvető életminőségi problémáinak megoldása: a közlekedés nehézségei,, a járdák hiánya és a közösségi terek, játszóterek elmaradott állapota. Úgy látja, ezek már nem halogatható ügyek, mert minden nap érezhetően rontják a családok életét.
Helyi jelöltként három ügyet tekint kiemelt célnak: több, könnyen elérhető játszótér kialakítását; a reggeli csúcsban bénító forgalom enyhítését új P+R parkolókkal; valamint a járdahiány felszámolását, hogy a gyalogos közlekedés végre biztonságos legyen.
Budapest 11-es körzet (központja III. kerület, Óbuda-Békásmegyer)
1) Bicskei László egészségügyi és biotechnológiai fejlesztő mérnök. Diplomáit a Műegyetemen és a Semmelweis Egyetemen szerezte, majd tíz évig Londonban dolgozott agykutatóként, üzleti tanácsadóként és biotechnológiai fejlesztőként.
Legfontosabb feladatnak a kerület élhetőségének megerősítését tartja: a közlekedés rendbetételét, a HÉV felújítását, a bölcsődék, óvodák és iskolák fejlesztését, valamint a túlzott beépítés megfékezését.
2) Boda Nikoletta közgazdász és mediátor, korábban gazdasági igazgatóként is dolgozott. Pályája során multinacionális, állami és magánszférában vezetett pénzügyi-gazdasági területeket.
Kiemelten fontos számára a HÉV-infrastruktúra megújítása: zajvédő kerítések a Csillaghegy és Római sínpályák mellett, új szerelvények, rendezett P+R parkolás, a HÉV-átjárók átszervezése, akadálymentesítés és rezgéscsillapító sínek. Sürgetőnek érzi a túlzott beépítés megfékezését és az önkormányzati kontroll megerősítését. Fontos feladatnak tartja az utak, járdák, közvilágítás, zöldfelületek és közösségi terek folyamatos fejlesztését is.
3) Lukács Gábor óbudai születésű közgazdász, 2024 márciusában csatlakozott a TISZA-hoz, majd a budapesti kampány koordinátora lett, később pedig ő hozta létre az ország első TISZA Szigetét.
Három területet tart különösen sürgetőnek: a helyi közösségek megerősítését, a közbiztonság javítását, valamint az utak és a köztisztaság rendezését.
Budapest 12-es körzet (központja XIII. kerület, Angyalföld)
1)Czakó Czirbus Pál spanyol szakos tanárként végzett, majd tizenkilenc évet dolgozott a pénzügyi szektorban, vezetőként. Külföldi is szerzett tapasztalatot Argentínában és Balin.
Szerinte a legsürgetőbb feladat, hogy a környék újra fejlődő, élhető és biztonságos legyen. Tudja, milyen gondokkal élnek az itt lakók: elavult infrastruktúra, romló közbiztonság, gyenge kommunikáció a döntéshozókkal.
2) Gémesi Roland szoftverfejlesztési vezető, tizenöt évig vízilabdázott.
Programjának középpontjában a Népsziget ügye áll: a helyi családok számára ez az egyik legfontosabb pihenő- és sportterület, mégis elmaradtak a fejlesztések, rosszak az utak, gondozatlan a környezet, hiányzik a tömegközlekedés. Mindezek mellé egy óriási stadiont terveznek a kertváros közepére, ami súlyosan rontaná a családias környezet életminőségét. Elengedhetetlennek tartja, hogy végre a helyiek szava számítson az ilyen súlyú kérdésekben.
3) Dr. Jakab Zsuzsanna 49 éves egészségügyi szakember, pedagógus és jogász, jelenleg egy iskola szakmai igazgatóhelyettese, ahol felel a működés szakmai minőségéért és számos egészségügyi vizsgáztatási, szakértői feladatot is ellát. A jogi végzettségét mindennapi munkájában használja, a Fővárosi Közgyűlés Emberi Erőforrások Bizottságának TISZA-s külső tagjaként.
Három fő ügyet tart elsődlegesnek: az egészségügyi ellátás minőségének javítását, az oktatás megerősítését, valamint egy biztonságos, kiszámítható és élhető kerületi környezet kialakítását.
Budapest 13-as körzet (központja XV. kerület, Rákospalota-Újpalota)
1)Horváth Zoltán közgazdászként több vállalatnál töltött be vezető szerepet.
A legsürgősebb feladatnak a külső kerületek közbiztonságának javítását tartja, valamint az egészségügyi ellátás megerősítését: a várólisták csökkentését, az ügyeleti rendszer helyreállítását és a helyi működés modernizálását. Ugyanilyen fontos számára, hogy gigaberuházások helyett megfizethető, élhető és fenntartható lakhatás jöjjön létre.
2) Müller Anna tanár, matematikát és kémiát oktatott a Dózsa György és a Babits Mihály, jelenleg a Könyves Kálmán Gimnáziumban.
A legsürgősebb feladatnak a legnehezebb helyzetben élők támogatását tartja: a beteg gyermeket nevelő családok, idősgondozók és mozgáskorlátozottak életkörülményeinek javítását. Emellett élhetőbb városrészt szeretne, ahol a fejlesztések és a lakhatás egyensúlyban vannak, valamint olyan oktatást, amely helyben is az ország legjobb színvonalát kínálja.
3) Rekettye-Trifán Zoltán kommunikáció és PR szakon szerzett diplomát, majd vállalkozóként találta meg hivatását: saját sörfőzdét működtet, vendéglátással foglalkozik, korábban rendezvényeket szervezett.
Jelöltként azokat a területeket tartja a legfontosabbnak, amelyek a mindennapi élet alapjait adják: az oktatás és az egészségügy megerősítését, valamint azt, hogy az infrastruktúra és a közlekedés végre valóban kiszolgálja a város lakóit. Fontos számára a helyi közösségek támogatása és az önkormányzati autonómia visszaadása. Fontos neki a zöld környezet védelme, a megfizethető lakhatás, a panelek rezsiköltségeinek csökkentése és az állatvédelem is.
Budapest 14-es körzet (központja XVI. kerület)
1) Hanusz Zoltán informatikus, pályája első szakaszában tizenöt évet töltött a vendéglátásban, közel húsz éve pedig informatikusként dolgozik nagyvállalati környezetben, például az Audinál, a Thyssenkruppnál és az SKF-nél. Pályája elején Londonban élt és dolgozott.
Úgy látja, az elmúlt években leépültek azok a demokratikus fékek és ellensúlyok, amelyek biztonságot adtak az országnak – szerinte ezt csak egy valódi rendszerváltással lehet helyreállítani.
A legsürgetőbb feladatnak a kerület egészségügyi és szociális szolgáltatásainak megerősítését tartja, különösen a betöltetlen háziorvosi praxisok rendezését. Emellett fontos számára a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a zöldterületek megóvása, valamint a lakások energetikai korszerűsítésének támogatása – szigetelés, fűtéskorszerűsítés, egyedi mérők kialakítása.
2) Honing Dávid harmincéves vállalkozó, a XVI. kerület szülötte, aki gyerekkorától kezdve itt él, sportol és dolgozik. Olimpiai karateversenyző volt, ma pedig zöldenergiás kivitelezőként a kerület fejlődéséért dolgozik.
A választókerületében kiemelt célnak tartja az M2-es metró Cinkotáig történő meghosszabbításának átlátható rendezését. Emellett ugyanilyen fontos számára az önkormányzati elvonások leállítása, valamint a helyi közbeszerzések túlárazásának feltárása.
3) Dr. Szabó Alexandra orvos és klinikai gyógyszerkutatási projektmenedzser.
Programjában az átlátható és etikus közpénzfelhasználás kiemelt helyen áll: minden forintnak a közösséget kell szolgálnia, és zéró toleranciára van szükség a korrupcióval szemben. A helyi egészségügyi ellátás fejlesztését tartja a legégetőbb kérdésnek: gyorsabb időpontokra, erősebb háziorvosi rendszerre és hatékony szakrendelőkre van szükség. Fontos számára a mindennapi élet kényelme és biztonsága is, ezért dolgozna a HÉV korszerűsítésén, a közlekedés javításán, valamint rendezett közterek és élhető lakótelepek kialakításán.
Budapest 15-ös körzet (központja XVII. kerület, Rákosmente)
1) Holló Szilárd ingatlanszakértő és szervezetfejlesztési tanácsadó, több mint huszonöt éve foglalkozik ingatlanvagyon-gazdálkodással, értékesítéssel és képzéssel, jellemzően vezetőként. A Lokálpatrióták Egyesületének elnöke volt.
Bemutatkozásában arról írt, hogy Rákosmente és a hozzá tartozó XVIII. kerületi részek alkotják Budapest legnagyobb választókerületét, mégis teljesen hiányzik a gyermek szakorvosi ellátás, és nincs a környéken könnyen elérhető, jól működő állami egészségügyi intézmény sem. Fontosnak tartja a civil élet megerősítését, egy élő közösségi tér létrehozását, valamint a fiatalok bevonását az önkéntes munkába.
2) Nagy Zsombor informatikus és data scientist, kétgyermekes édesapa. Marosvásárhelyen született, az ELTE-n szerzett diplomát, ma az Európai Bizottság Mesterséges Intelligencia csapatát vezeti.
Szerinte ez a legsürgetőbb feladat: olyan iskolák kellenek, ahol a gyerekek fejlődhetnek, a tanárok pedig megbecsülést kapnak.
A közlekedés mindennapos küzdelem: a vonatok állandó késései, a XVII. kerület és az Örs vezér tere közti dugók, a ritka buszjáratok és a reptéri zaj súlyosan rontják az életminőséget. Úgy vélte, valódi előrelépés egy közvetlen, gyors reptéri vasúti kapcsolat kialakítása lenne a belvárossal. „Az egészségügyben a szakrendelők helyzete tarthatatlan: sok szakrendelésre szinte lehetetlen időpontot kapni, az embereket pedig észrevétlenül a drága magánrendelések felé terelik” – fogalmazott.
3) Porcher Áron fővárosi képviselő, közgazdász, félig angol származású, budapesti családban nőtt fel, majd befektetési szakemberként és CFA-minősítésű szakértőként dolgozott. 2024 áprilisa óta erősíti a TISZA csapatát, tavaly október óta pedig a Fővárosi Közgyűlésben képviselő.
A választókerületben fontos feladatnak tartja a reptér körüli zaj- és forgalmi terhelés csökkentését, a közvilágítás és a közbiztonság megerősítését, valamint a helyi közlekedési és infrastrukturális kapcsolatok fejlesztését.
Budapest 16-os körzet (központja XXIII. Kerület, Soroksár)
1) Dr. Kiss Máté 35 éves jogász, közbeszerzési szakértő és önkormányzati tanácsadó, dolgozott a magán- és közszférában, ma pedig a fővárosi TISZA-frakció munkáját segíti.
Szerinte modern oktatásra, működő egészségügyre és biztonságra van szüksége az országnak, különösen az idősek kiszolgáltatottságának megszüntetésére.
A helyi ügyek közül három területet tart a legsürgetőbbnek: a közbiztonság megerősítését, az utak és járdák állapotának javítását, valamint az egészségügyi ellátás fejlesztését – különösen a szakorvoshiány és a hosszú várakozási idő csökkentését.
2) Tarr Zoltán 53 éves, a TISZA európai parlamenti képviselője, a párt alelnöke. Eredeti foglalkozása református lelkész, azonban az utóbbi évtizedben ipari és mezőgazdasági digitalizációval, valamint civil szervezetek támogatásával foglalkozott.
Olyan közéletet szeretne erősíteni, amelyben a döntések nem fölülről érkeznek, hanem a helyiek valós tapasztalatain alapulnak.
Fontosnak tartja a választókerület úthálózatának fejlesztését és a közlekedéssel összefüggő problémák hosszú távú rendezését.
3) Tóth Norbert 28 éves sportlétesítmény-menedzser, ma Budapest egyik legfelkapottabb konditermét vezeti. A TISZA-hoz tavaly júniusban csatlakozott.
Olyan országban szeretne élni, ahol senkinek nem kell attól tartania, hogy a véleménye miatt veszélybe kerül a munkája; ahol a jogállamiság és a demokrácia nem politikai szlogen, hanem alapvetés.
Úgy gondolja, a választókerület akkor lesz igazán élhető, ha a panelek és kertesházak energetikai felújítása elérhetővé válik, ha a környék fenntartható fejlődése valódi prioritás lesz. A víz és a környezet védelme szerinte az egyik legfontosabb jövőbeli feladat.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
