A rendszerváltás nem az 1990 tavaszán lezajlott parlamenti választásokkal, hanem már jóval előbb kezdődött. Ezt jelezte azoknak a független értelmiségieknek a közéleti szerepvállalása, akik 1989-1990 fordulóján, az ellenzéki pártok valamelyikének a színeiben képviselőjelöltként hivatalosan is bejelentkeztek a politika alakítójának a szerepére. Az ilyen feladatra vállalkozó orvosok, mérnökök, egyetemi oktatók, társadalomtudományi kutatók, ügyvédek, színészek, lelkészek az első szabad parlamenti választáson induló képviselőjelöltek kétharmadát, a megválasztottaknak pedig a 71 százalékát tették ki – derül ki Farkas E. János és Vajda Ágnes korabeli kutatásaiból (HVG, 1990. december 8.).
Míg az ellenzéki pártok jelöltjei döntően a politikai előélet nélküliek táborából verbuválódtak (az akkor még kétfordulós választások első körében összesen 3507 jelölt indult 28 párt tagjaként), az állampárt soraiban felülreprezentáltak voltak a „régi motorosok”. Korábban az állami közigazgatásban (44 százalék), illetve az állami vállalatoknál (22 százalék) dolgozott az MSZMP-s, MSZP-s jelöltek többsége – jellemzően valamilyen vezető beosztásban.
Az összes jelöltet nézve a nem állami cégeknél dolgozók 15 százalékos aránya mai szemmel ugyan alacsonynak tűnhet (igaz, a Tisza jelöltaspiránsai esetében is hasonló reprezentációról beszélhetünk), ám ez akkor feltűnően magas aránynak számított, hiszen az ország még a nagy privatizációs hullám előtt állt.
Ráadásul utóbbi statisztikát a Vállalkozók Pártja jelöltjei még felfelé is nyomták, ők viszont nem jutottak be a parlamentbe, ahogy az állampárt jelöltjeinek zöme is leszerepelt (a mandátumoknak 9 százalékát szerezték meg). Így az 1990-ben megválasztott parlamenti képviselők fő társadalmi jellemzője általánosságan úgy írható le, hogy alapvetően nem a gazdasági, s nem is az előző rezsim politikai elitjéből kerültek ki az új képviselők, hanem a közigazgatásban járatlan, tapasztalatlan „mezei” polgárok váltak egyik pillanatról a másikra ország ügyekben eljárni hivatott döntéshozókká.
Tóta W. Árpád: A tiszás csibefutam remény és veszély
A propaganda lejáratásainak rendre az lett az üzenetük, hogy a Fidesz agresszív, gonosz és erőszakos, viszont gyenge. A célpontjai pedig nem a haza ellenségei, hanem áldozatok. Érdemes ezt megfontolni, mielőtt elindul a következő hadjárat.
Nyitókép: Reviczky Zsolt
Olvasd tovább itt: hvg.hu
