Rossz helyre ment minisztériumi levelek szerint főispáni értekezleten tárgyaltak egy lehetséges tisz…

Rossz helyre ment minisztériumi levelek szerint főispáni értekezleten tárgyaltak egy lehetséges tisz…



Egy véletlenül rossz helyre küldött levélváltásból kiderült, hogy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium két vezetője, Latorcai Csaba államtitkár és Galik Gábor helyettes államtitkár arról beszél, hogy egy végül be nem válogatott tiszás jelölt jelöltről a főispáni értekezleten tárgyalnak majd – írta a 444.hu, amihez eljutott a levelezés.

„Jelölt jelölt nem lett , tegnap Kata említette, h a foispani értekezleten akarnak evvel foglalkozni” – írta Galik kedden reggel Latorcainak, a 444 cikke szerint. Erre négy perccel később Latorcai azt válaszolta: „Tisztelettel visszajelzest kerek majd valahogyan a Foispani Ertekezleten a temaban elhangzottakat illetoen, mert egyikunk sem lesz most!”

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumnak, ami válaszában közölte, hogy „egyetlen olyan főispáni értekezlet sem volt, ahol jelölt-jelöltről beszéltek volna a jelenlévők”. Hozzátették, hogy „olyan főispáni értekezlet azonban lesz, amelyen a könyvelőket érintő, fontos technikai kérdéseket tárgyalnak majd meg az egységes, vállalkozóbarát joggyakorlat kialakítása érdekében.”

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!

További élő árfolyamok!

Olvasd tovább itt: telex.hu