Fél év után megszűnt az Aszályvédelmi Operatív Törzs

Fél év után megszűnt az Aszályvédelmi Operatív Törzs


Orbán Viktor védekezik (Forrás: Facebook / Orbán Viktor)

„Hatályát veszti az Aszályvédelmi Operatív Törzsről szóló 1131/2025. (V. 7.) Korm. határozat. 2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba” – olvasható a Magyar Közlöny november 17-i számában.

A törzs május elején alakult meg. Az akkori Magyar Közlöny szerint az ország területének jelentős részét sújtó súlyos csapadékhiány miatt a kormányhatározat aszályveszélyhelyzetet hirdetett a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzése és a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerárak elviselhető szinten tartása érdekében. A szöveg szerint az Aszályvédelmi Operatív Törzs a meghozandó intézkedések előkészítésével és a meghozott döntések végrehajtásának nyomon követésével foglalkozott. A leírtak alapján az aszály következményeinek elhárítása, a károk mérséklésével kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolása és azok folyamatos figyelemmel kísérése volt a dolga. Ezek szerint erre csak hat hónapig volt szükség.

„Október 31-én még csak arról szóltak a hírek, hogy ideiglenesen fejezték be a munkát. Most fel is oszlottak. Igaz, nagy veszteség nem érte a hazát. Nem sokat tudhattunk meg a munkájuk eredményéről” – mondta lapunknak Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa.

Hozzátette, a törzs azzal a szöveggel alakult meg, hogy választ adjanak az aszályhelyzetre. Arról lehetett itt-ott olvasni, hogy néhány helyen vizet tartottak vissza, de ezeket a feladatokat korábban a vízügyi igazgatóság is ellátta. Szerinte nem világos tehát, hogy miben nyújtottak ők többet idén. Mint mondta, az eredményt sem ismerjük, nem tudjuk, mennyire javította a munkájuk az aszályhelyzetet. Felhívta rá a figyelmet, hogy sokkal hosszabb távú szemléletet kellene kidolgozni erre a problémára. A klímaváltozás egészen más jellegű gondolkodást igényel. Használható, dinamikus klímastratégiára lenne szükség, a 2018-as nemzeti klímastratégia nem ilyen, azóta sem nyúlt hozzá senki.

„A klímatörvényünk fél oldalas. Legalább húsz éve kellene, hogy legyen egy működési tervünk hosszú távra, ez fájóan hiányzik. Fontos tudni, hogy aszály nemcsak a mezőgazdaságban van, így ez télen is ugyanolyan probléma. Meteorológia, hidrológia aszály ugyanúgy van, amivel kezdeni kellene valamit. Néhány száz éve még megvolt a recept: télen feltöltjük a vízkészleteket, hogy nyáron legyen honnan öntözni. Az elmúlt években elképesztő mennyiségű víz tűnt el. Például a tavalyi télen rekordkevés hó halmozódott fel, elmaradtak a tavaszi árak. Nem az a megoldás, hogy májusban létrehozunk egy operatív törzset, sokkal átgondoltabb intézkedések kellenek” – tette még hozzá.

Kerestük az Agárminisztériumot a megszűnés okaival és az eredményekkel kapcsolatban. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. 

Olvasd tovább itt: hang.hu