Gyárfás Tamás maradhat a börtönben, a felülvizsgálati kérelme elutasítását kérték

Gyárfás Tamás maradhat a börtönben, a felülvizsgálati kérelme elutasítását kérték



A Legfőbb Ügyészség Gyárfás Tamás Fenyő-ügyben benyújtott felülvizsgálati indítványának elutasítását kérte a Kúriától – írja a Magyar Nemzet.

A 76 éves Gyárfást hét év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, miután 27 év után bűnösnek találták a Fenyő-gyilkosságban felbujtóként. Egy korábbi interjúban azt mondta, ma is félne Portik Tamástól, akinek megígért annak idején szívességeket és kapcsolatokat is, de mindezt csak félelemből tette, és nem tett tényleges lépéseket a beváltásukra. A médiavállalkozó május közepe óta a kecskeméti „parkettás” börtönben tölti a büntetését, amit nehezen visel.

A Legfőbb Ügyészség a lapnak azt írta, „az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt Gyárfás Tamás és társa ellen folyamatban volt büntetőügyben a jogerős ítélettel szemben a terheltek védői felülvizsgálati indítványt nyújtottak be. A Kúria a felülvizsgálati indítványokat 2025 szeptemberében, illetve 2025 októberében küldte meg a Legfőbb Ügyészségre nyilatkozattétel céljából.”  

Hozzátették: „a Legfőbb Ügyészség Gyárfás Tamás tekintetében a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak találta, másrészt nem találta alaposnak, ezért indítványozta, hogy a Kúria a jogerős ítéletet Gyárfás Tamás vonatkozásában hatályában tartsa fenn”.

Portik Tamás esetében a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatának előkészítése folyamatban van.

Olvasd tovább itt: hvg.hu