Az ügyészség kezdeményezte a kémkedéssel gyanúsított, az ukrán kémbotrány kirobbanásával egy időben őrizetbe vett Holló István letartóztatásának a meghosszabbítását – írta a Magyar Nemzet. Az ügyben a bíróság napokon belül dönt.
A gyanú szerint a májusban letartóztatott, ukrán állampolgárságú férfi Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó, aktív hírszerző tevékenységet folytatott.
Korábban a Terrorelhárító Központ (TEK) közreműködésével idegenrendészeti őrizetbe helyezték, és vele szemben már kémkedés és más bűncselekmény gyanújának bűntette miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentése alapján.
Arról nem írt a kormánypárti lap, hogy az ungvári férfi a belbiztonság kritikus területein közreműködő és a Fidesz-kormánnyal szoros kapcsolatban álló cégekkel és emberekkel dolgozott együtt. A Fidesz egyébként azzal támadja Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt, aki jelenleg a Tiszának dolgozik és indul a képviselőjelöltségért is, hogy kapcsolatban állt Hollóval. Ruszin tagadja, hogy minősített információkkal látta volna el Hollót, ám azt elismerte, hogy társaságban kétszer találkozott vele.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
